A hétszeres világbajnok a Max Verstappen falba küldéséért kapott 10 másodperces időbüntetés ellenére futamgyőzelmet aratott a Brit Nagydíjon.

Hatalmas balesettel indult a 72. Brit Nagydíj, amikor a rajtot követően a második helyről induló Lewis Hamilton igyekezett megelőzni az élen haladó Max Verstappent. A holland 51 G-vel csapódott a falba, a versenyt pedig piros zászlóval félbe is szakították – a hétszeres világbajnok brit 10 másodperces időbüntetést kapott az esetért:

A futam állórajttal folytatódott, és Verstappen helyett most Charles Leclerc indulhatott az élről, mellőle pedig Hamilton, a monacói pedig meg tudta tartani vezető pozícióját, annyira, hogy a verseny hajrájáig az élen is haladt.

Miután Hamilton letöltötte a 10 másodperces időbüntetését a második helyről csak az ötödikre jött vissza, ám az 52 körös verseny 49. körére – a Mercedes-csapatutasításnak is köszönhetően (Valtteri Bottast kötelezték, hogy engedje el csapattársát) – már Leclerc-t támadta, az 50. körben pedig meg is tudta előzni a ferrarist, onnantól pedig nem volt kérdés, ki nyeri a futamot.

– a második Leclerc, a harmadik Bottas lett, de mutatjuk a Brit Nagydíj végeredményét:

Nem örülhet a Red Bull, egy pontot sem szerzett a csapat: Verstappen ugye kiesett, ugyanis Sergio Pérez pedig csak a 16. lett.

Ha már Hamilton:

(Fotó: Getty Images)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.