Sok az újdonság a BYD háza táján, a magyarországi bevezetés és a szegedi gyár bejelentése után idén több új modellre is számíthatunk, ezek egyike lehet a Song L.

Pár hónapja érkezett meg a magyarországi piacra a kínai BYD, és azóta az is kiderült, hogy Szegeden építenek gyárat. Három modellel indult nálunk a forgalmazás, a Dolphin, az Atto 3 és a Seal mellé pedig hamarosan újabb típusok érkeznek. Már vezettük, és hamarosan elmondhatjuk, hogy milyen a Seal U, most pedig egy másik, még izgalmasabb crossovert mutatunk be.

2023-ban még tanulmányautóként mutatta be a BYD, decemberben pedig elkezdődött a sorozatgyártása a Song L-nek. A sportos crossover ugyanarra a platformra épül, mint a Seal, a 4,84 méter hosszú, 1,95 méter széles és 1,56 méter magas autó ezzel a Tesla Model Y konkurensének ígérkezik, de annál hosszabb, szélesebb és laposabb is.

A dizájnja a Seal által kijelölt stílust folytatja, de sportosabb, áramvonalasabb jelenség a szabadidő-terepjáróknál,

akárcsak a minap bemutatott, immár teljesen elektromos Porsche Macan. A belső tere tele van prémiumautókra jellemző igényes részletekkel, a középső képernyője 15,6 colos, és egy 50 colos méretben vetítő head-up displayt is kapott.

A Song L háromféle elektromos hajtáslánc-változatban készül.

Az alapmodellben 204 lóerős motor hajtja a hátsó kerekeket, ezen kívül van egy 313 lóerős kivitel is, a csúcsmodellben pedig előre is kerül egy 204 lóerős motor, ezzel az összkerékhajtású modell 517 lóerőre képes, akárcsak a Seal. A végsebessége 210 km/óránál korlátozott.

A kétféle akkumulátor közül a kisebbik 71,8 kilowattórás, a nagyobbik 87 kilowattórás, amivel 550 és 662 kilométeres hatótávot adott meg a BYD, igaz, a megengedőbb kínai mérés szerint. A Seal U biztosan kapható lesz Magyarországon is, de azt még nem lehet tudni, hogy a Kínában máris elképesztően népszerű Song L is megérkezik-e az európai piacra.

Ez is érdekelhet:

Most már biztos, hogy Szegeden fog elektromos autókat gyártani a BYD

Kínai márka most először épít autógyárat Európában, és éppen nálunk.

Tényleg borít mindent a BYD a villanyautó-piacon? – Atto 3-teszt

Porsche, Bentley, Rolls-Royce tesztautók, de még új Suzuki modellek sem szoktak akkora figyelmet kapni a magyar utakon, mint ez a kínai villanyautó, a BYD Atto 3.

Lehet nevetni a YangWang nevén, de nézd meg, milyen autókat kínál!

A Szegeden gyárat nyitó BYD luxusmárkája nem viccel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés