Nem egyszerűen egy meghökkentő tanulmányautót leplezett le a Citroën, az Oli ugyanis azt mutatja meg, hogyan lehet egyszerű megoldásokkal hatékony és olcsó, mégis izgalmas elektromos autót gyártani a jövőben.

A Citroën éppen a minap mutatta meg az új emblémáját, amivel visszatér az 1919-től használt eredetihez, és most leleplezte az első autót is, ami ezt a jelvényt viseli. Az Oli – a neve az all-ë, azaz teljesen elektromos átirata – nem egyszerűen figyelemfelkeltő koncepcióautó, hanem az autógyártás jövőjének tanulmányozása, tele megfontolásra érdemes ötletekkel.

A francia gyártónál is belátták, hogy az évtizedek alatt egyre nagyobbak és nehezebbek lettek az autók,

és igazából már többször megpróbáltak visszatérni az egyszerűbb konstrukciójú, olcsóbb autókhoz olyan típusokkal, mint a C-Elysée, a C4 Cactus és az Ami. A most bemutatott Oli az elektromos autózás korának forradalmára lenne.

A formája talán túlságosan extravagáns az ízlésedhez, de a dizájn mögé nézve kiderül, hogy az Oli tele van egyszerűsítésre törekvő megoldásokkal. A szélvédő sík és függőleges, az ajtók 35 helyett csak 8 alkatrészből állnak, az oldalablakok nem lehúzhatók, hanem felhajthatók,

az első és a hátsó lökhárítók pedig megegyeznek, ezért csak egyfélét kell gyártani.

A 3D nyomtatott anyagokból berendezett belső térben kevesebb fajta, de jobban újrahasznosítható anyagot használtak fel, képernyő nincs, hiszen ott a saját telefonunk. A csomagteret platóvá lehet alakítani, és az ötleteknek ezzel még nincs vége:

a tető és a gépházfedél is teljesen sík, és azt is elbírja deformáció nélkül, ha rajta ülnek.

A kerekek acélból készültek, mert azt könnyebb újrahasznosítani, de a külső felületüket látványos alumíniumtárcsa borítja. Még érdekesebbek a Goodyear által fejlesztett speciális abroncsok, amelyeket a teherautógumik mintájára kétszer újra lehet futózni, ezért

a gumik akár 500 ezer kilométert is elmennek, kiszolgálják az autó teljes élettartamát.
A szögletes dizájn láttán hihetetlennek tűnik, de az elektromos hajtású Oli állítólag nagyon takarékos is.

Az átlagos energiafogyasztása 10 kilowattóra száz kilométeren, ami azt jelenti, hogy elég egy 40 kilowattórás akkumulátor is hozzá, hogy a hatótávja elérje a 400 kilométert, ez pedig az autó leendő vételárára is kedvező hatással van.

A Citroën új emblémáját viselő Oli persze nem egy konkrét modell előzetese, de a fent említetteken kívül is tele van olyan megoldásokkal, amelyek foglalkoztatják a francia márka mérnökeinek fantáziáját, és a Citroënt ismerve bízhatunk benne, hogy az ötletek utat találnak majd a hamarosan sorozatgyártásba kerülő autókon is.

Ez is érdekelhet:

Új emblémája lett a Citroënnek

A százéves eredeti emblémájához tér vissza a Citroën.

A Citroën újraértelmezte a minimálautó fogalmát

A modern idők Trabant Trampja lehet belőle.

Ha kényelmes autót keresel, akkor a Citroën C5 X-et keresed

Szokatlan autóval tér vissza a felső-középkategóriába a Citroën – kipróbáltuk a zöld rendszámos C5 X-et.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés