A Fiat bemutatta a Dobló új generációját, ami nem véletlenül ismerős, hiszen tulajdonképpen a Stellantis többi márkája által használt furgonról és egyterűről van szó, éppen ezért a családi változat már csakis elektromos hajtással lesz kapható.

2000-ben jelent meg elsőként a Doblò a Fiat kínálatában, a dobozos modell nem igazán a fura dizájnjával hódított, sokkal inkább a térkínálatával. A jelenleg kapható második generációja sem fiatal, hiszen 2010-ben mutatták be, ezért itt volt az ideje a modellváltásnak. A Fiat ezúttal nem egy teljesen új autót tervezett, hanem a Stellantis meglévő típusát márkázta át.

Így nézett ki a Doblò, amikor a Fiat bemutatta 2000-ben a párizsi autószalonon
Mostanáig pedig ebben a formában kínálta a Doblò ráncba szedett második generációját a Fiat
Az új Doblò tehát nem más, mint a Citroën Berlingo, a Peugeot Partner és Rifter, az Opel Combo és a Toyota Proace City testvérmodellje.

A többi márkához hasonlóan a Fiat is kétféle hosszúsággal, 4,4 és 4,75 méteres változatban kínálja az autót, amelynek áruszállító és személyszállító kivitele is lesz. A Doblòt az egyedi hűtőmaszkjáról különböztetheted meg a legkönnyebben.

A Citroën, Opel és Peugeot testvérekhez hasonlóan a családi változat már csakis teljesen elektromos hajtású változatban lesz kapható.

Az E-Doblò motorja 136 lóerőre és 260 Nm nyomatékra képes, a legnagyobb sebessége 130 km/óra, az 50 kilowattórás akkumulátorral 280 kilométer a hatótávja, és mivel 100 kilowattal tölthető, körülbelül fél óra is elég a 80 százalékos szinthez.

A Doblò haszonjármű-változata ugyanakkor még megtarthatja a belsőégésű motorokat,

az 1,2 literes, turbós háromhengeres benzinest 110 lóerővel, valamint az 1,5 literes négyhengeres turbódízelt 100 vagy 130 lóerővel, és persze elektromos változatban is kapható lesz. A rövidebb változat 3,3 köbméter, a hosszabb pedig 4,4 köbméter árut vihet magával.

Nem a Doblò az egyetlen modell, amit a Stellantis választékából márkázott át a Fiat, hiszen nemrég jelent meg az egy mérettel nagyobb haszonjármű és kisbusz a hagyományos Scudo és Ulysse néven, az utóbbi szintén csakis elektromos hajtással. A Stellantis nagy furgoncsere-programjának keretében pedig hamarosan a Ducatót veszi majd a nevére a Toyota.

Ez is érdekelhet:

E-Ulysse néven itt a Fiat legújabb elektromos autója

Feléleszti a jól ismert típusnevet a Fiat.

Már a Peugeot-nak is van hétüléses elektromos autója

Ha nagy a család, és elektromos autót szeretnél.

Kismotoros kisbusz nagy kedvezménnyel – Toyota Proace City Verso 1.2-teszt

Hosszabb tengelytávval, hét üléssel és Toyota-jelvényekkel próbáltuk ki a PSA-furgont.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában