Mintha Elon Musk adná át egy új Tesla első példányát, olyan élmény lehetett a Fisker első európai vevőjének átvenni az Ocean névre keresztelt elektromos autóját, amivel az amerikai márka hivatalosan is megérkezett Európába.

Henrik Fisker újra megpróbálja meghódítani az elektromos autók piacát, miután a range extender motorral szerelt Karma nem jött be. A Fisker Ocean immár egy tisztán elektromos hajtású szabadidő-autó, amit 2020-ban mutattak be az amerikai piacra, és most az európai utakra is megérkezett. Koppenhágában maga a márka alapítója adta át az elsőt.

A 4,78 méter hosszú autónak mindene megvan a sikerhez. Az alapmodellje az elsőkerék-hajtású Sport, aminek 440 kilométer a hatótávja, és 44 ezer euróról indul az ára. Az Ultra két motorral már összkerékhajtású, és 610 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel,

a legérdekesebb pedig az Extreme változat, ami 700 kilométeres hatótávval büszkélkedhet.

Nem lehet véletlen, hogy Dániában adták át az Ocean első európai példányát, hiszen Henrik Fisker is ott született. De az elektromos autójának ennél több európai vonatkozása is van, ugyanis a Magna grazi üzemében gyártják, ahol többek között a BMW Z4, a Jaguar I-Pace, a Mercedes-Benz G-osztály és a Toyota Supra is készül.

Ez is érdekelhet:

A Teslára adott válasz az elektromos Fisker Ocean

Az árával a Tesla alá mennének.

A világ első növényi autója lenne ez a formás kombi

Egy startup forradalmasítja az autógyártást, vagy mindez túl szép, hogy igaz legyen?

A Saab mérnökei titokban egy fantasztikus elektromos autót fejlesztettek

Christian von Koenigsegg is elismerően nyilatkozott róla, miután kipróbálta az Emily GT-t.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve