Nem ma kezdte az együttműködést a Ford és a Volkswagen, de eddig csak a haszonjárművek között láthattuk az eredményét. Most felvillantották a két márka közösen fejlesztett elektromos személyautóját is.

A Ford és a Volkswagen ismét összefogott, hogy közösen építsenek olyan modelleket, amelyek tovább szélesítik a kínálatukat. Az együttműködés eredményét eddig a haszonjárművek között láthattuk: az új Transit és Tourneo Connect tulajdonképpen a Caddy ikertestvére, a Ford pedig az új Rangert adta kölcsön a második generációs Amarok megalkotásához.

A közös munka nem merül ki ennyiben, hiszen már tudni lehet, hogy az új Transit és Tourneo Custom alapjára épül majd a Transporter következő generációja, és a Ford a személyautók terén is együttműködik a Volkswagennel.

Az amerikai márka következő elektromos autója a Volkswagen erre a célra fejlesztett MEB padlólemezére épül.

Az új elektromos Ford tehát azt a technikát használja majd, mint a Volkswagen ID.4, és ahhoz hasonlóan 500 kilométeres hatótávot ígér, de ennél többet egyelőre nem lehet tudni róla. A most felvillantott sejtelmes képen csak annyi látszik, hogy egy kompakt méretű crossoverről lesz szó, ami a jelenlegi piacot ismerve aligha meglepetés.

Az első Fordswagenek

Nem először fogott össze a Ford és a Volkswagen, bár a korábbi együttműködésük a dél-amerikai piacra korlátozódott. A nyolcvanas-kilencvenes években a nálunk Ford Orionként ismert modell kétajtós változatát kínálták Volkswagen Apollo néven, míg a Volkswagen Passat a brazíliai utakon Ford Versailles néven is futott.

Az egyelőre név nélküli új modell 2023 márciusában mutatkozik be, és fontos pillére lesz a Ford átalakuló kínálatában, ahol a Fiesta, a Focus és a Mondeo helyét az ehhez hasonló típusok veszik át. Nem ez lesz a Ford egyetlen újdonsága az elektromos autók között, hiszen már készül a Puma Electric és egy harmadik, sportos modell is.

Ez is érdekelhet:

A Ford új családi autója ismerős lehet valahonnan

Másik márka adta a Tourneo Connect alapját.

Az elektromos Puma mellé még két crossovert mutat be a Ford

Jönnek a Volkswagen-platformra épülő Fordok.

380 kilométeres hatótávval jön az elektromos Transit Custom

A nagy Transit után a közepes furgon is elektromos hajtásra vált.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában