A Ford újabb részleteket árult el az elektromos autókkal teli jövőjéről: jön a Puma teljesen elektromos hajtású változata, és még két crossover, amiket a Volkswagen platformjára építenek.

Az elektromos autókban látja a jövőt a Ford is, és most bejelentették, hogy milyen modelleket készülnek bemutatni 2024-ig. A három újdonság közül a Puma elektromos hajtású változata lesz a legismerősebb, hiszen az előzetes képe alapján nem sokban tér majd el a benzines társától, ahhoz hasonlóan szintén Romániában gyártják majd.

Két új crossover jön

Még az elektromos Puma előtt, az idei év végén jelenhet meg a Ford nagyobb dobása, egy közepes méretű crossover, ami a Volkswagen elektromos autóknak szánt padlólemezére épül. A két gyártó már korábban megállapodott róla, hogy közös alapokra építik a villanyautókat, és ez a crossover lesz az első gyümölcse ennek a megállapodásnak.

A Puma és a már kapható Mustang Mach-E mellett ott a két új elektromos crossover

Az újdonságról még nem sokat tudni, csak annyit, hogy 500 kilométer körül lesz a hatótávja, és 2023-ban kerül gyártásba a Ford kölni üzemében, ahol hat éven belül 1,2 millió elektromos autót gyártanának. Szerepe lesz ebben a másik újdonságnak is, ami egy sportos crossover lesz, 2024-ben jelenik meg, és még a Capri nevet is feléleszthetik hozzá.

A Volkswagennel közösen

A haszonjárművek közt is villamosítani készül a Ford, két éven belül bemutatják a Transit Courier és a Transit Custom elektromos változatát, Tourneo Courier és Tourneo Custom néven személyszállító változatban is. A furgonok és kisbuszok a Ford saját platformjára épülnek, és ezt használja majd cserébe a Volkswagen is.

A Courier- és Custom-széria is elektromos hajtásra vált, akárcsak a nagy Transit

A két márka együttműködése ezen felül is terjed, hiszen már bemutatkozott az új Transit Connect és Tourneo Connect, ami nem más, mint a Volkswagen Caddy átformált változata, és érkezik az új Volkswagen Amarok is, ami a Ford Ranger testvérmodellje lesz. A rengeteg elektromos autóhoz egy új akkumulátorgyárban készülnek a telepek Törökországban.

A nagy elektromos átállás egyben azt is jelenti, hogy a Mondeo után a Focus és a Fiesta jövője is bizonytalan. A Ford kisautója és kompakt modellje nemrég esett át a ráncfelvarráson, de egyelőre semmi biztosat nem tudni az utódlásukról. A márka 2030-tól már csak elektromos autókat kínál majd, 2035-től a haszonjárművek közt is kivezetik a belsőégésű motorokat.

Ez is érdekelhet:

A Ford új családi autója ismerős lehet valahonnan

Másik márka adta a Tourneo Connect alapját.

Fantasztikus Mustanggal tér vissza a versenypályákra a Ford

Már az előzetese is izgalmas a GT3-as versenyautónak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Még a végén tényleg lesz F1-es ülése Mick Schumachernek 2025-re

Tartalomhoz a forma – Peugeot E-3008-teszt

Másképp különleges a megújult Citroën C4 és C4 X

További cikkeink a témában