Igazi utcára szabadított versenyautó a Ford Mustang GTD, melynek tényleg minden eleme célegyenesért és rázókőért kiált. Az opcionális Performance csomaggal pedig a lehető legközelebb van a GT3-as versenygéphez.

Minden igazi legendát a versenyzés tett naggyá, ahogyan a BMW M3-ast a DTM vagy a Subaru Imprezát a rally. Úgy tűnhet, hogy ennek a korszaknak már régen vége van, hiszen megszűnt a B csoport és a túraautók is messzebb vannak már a szériagyártástól. Ezeket homologizációs autókhoz kapcsolódó hagyományokat és emlékezetes sztorikat az olyan autók tartják életben, mint a Porsche 911 GT3, a Toyota GR Yaris vagy éppen a brutálisan kigyúrt Ford Mustang GTD.

Azonnal látszik rajta, hogy ennek a matricák nélküli versenyautónak nem sok köze van a sima Mustanghoz.

Rajtra kész kiállása van a Mustang GTD-nek a kiszélesített kerékjárati ívekkel, melyek az első kerekek felett nyitottak, hogy megfelelően tereljék a hűtőlevegőt. A Performance csomagos autón 20 colos magnézium felnik csökkentik a rugózatlan tömeget, az aerodinamikát pedig nagyobb első és hátsó szárnyak, valamint az autó alatti légterelő elemek javítják. Mert ennek a Ford Mustangnak nagy tempónál is eszelősen stabilan kell az úton maradnia.

Karbonból készült a GTD gépházteteje és szintén szénszálasak a kagylóülések, valamint a zajszigetelés nagyját is kidobják az autóból, hogy ezzel is könnyebb legyen a legdurvább Ford Mustang. Ebben a kategóriában már minden milliméter és minden gramm számít, ezért még a váltófülek is titánból készülnek.

Hátsó ülések nincsenek a Mustang GTD-ben, mert kellett a hely a váltónak és a futóműnek.

Mivel a lejtős fastback tetővonal miatt a kétajtós kupé hátsó ülésein egyébként sincs sok hely, ezért nem is akkora veszteség ezeknek a hiánya. Helyette viszont egy átlátszó panelen keresztül lehet nézni a nyomórudas futómű rugóstagjait. Mögötte pedig ott a nyolcfokozatú duplakuplungos automata váltó, mert a tökéletes súlyelosztáshoz elengedhetetlen volt a transaxle elrendezés.

Gépházteteje alatt egy 5,2 literes V8-as motor van, melyet kompresszorral hergeltek 800 lóerőre. A karosszériaelemek szénszál erősítésű műanyagból és alumíniumból készülnek. Ellentétben a többi Ford Mustanggal, a GTD-t nem Flat Rockban gyártják, hanem a GT-hez hasonlóan Multimatic rakja össze az Ontario állambeli Markhamben.

Ez is érdekelhet:

Hatvan éve így született a Ford Mustang legendája

Napra pontosan ma hatvan éve mutatták be az első Ford Mustangot, ami igazi sikertörténetet indított útjára.

Éld meg a kaliforniai álmot a kabrió Mustang GT CS-sel

Igazi örömautó a mindennapokra a Mustang GT CS.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában