Hatvan évvel ezelőtt, 1964-ben mutatták be az első Ford Mustangot, ami igazi sikertörténetet indított útjára, valóra váltva az amerikai fiatalok álmát, és rajongók millióit hódította meg világszerte.

1964. április 17-én, éppen hatvan évvel ezelőtt mutatkozott be a Ford Mustang a New York-i világkiállításon. A három legnagyobb amerikai tévétársaság, az ABC, a CBS és az NBS is élőben közvetítette az eseményt, ezzel pedig amerikaiak millióinak otthonába vitte el az új modell első képeit. A Mustang akkoriban egy középkategóriás autónak számított, amit fiataloknak szántak, és elérhető áron kínálták.

Csak egy pár óra kellett hozzá, hogy a vásárlók valósággal megrohamozzák a Ford márkakereskedéseit,

és már a bemutatója napján több mint 22 ezer példányt adtak el. Nagyon nagy szüksége volt a márkának erre a sikerre, mert a hatvanas évek elején az Edsel márka sikertelen bevezetése meglehetősen megtépázta a nevét, és nem engedhette meg magának, hogy további részesedést veszítsen az amerikai piacon.

Lee Iacocca vezetésével készült a fiataloknak szánt Mustang, amelynek célközönsége a háború után született generáció, a baby boomers volt. Az amerikai gazdaság akkoriban megállíthatatlannak tűnt, a fiatalok pedig saját autót akartak, éppen olyan menőt, mint a Mustang. De ne gondold, hogy csak férfiak vágytak rá, az új modellt női magazinokban is hirdették, és jó érzékkel szerepet kapott a Goldfinger című filmben is a Bond-lány autójaként.

Rekordidő alatt készült

Mindössze tizennyolc hónap alatt készült el az új Mustang, amelynek fejlesztése 1962-ben kezdődött. Lee Iacocca csapata nemcsak idő előtt, de a tervezett költségvetésnél olcsóbban készült el az autóval. A lehető legtöbb alkatrészt ugyanis a Ford más típusaiból vették át, a hajtásláncot és a futóművet a Falcon és a Fairlane adta kölcsön, a Lincolnokat idéző hosszú orra és a sportosan lecsapott hátsó része pedig elnyerte a fiatalok tetszését.

Sok szempontnak kellett megfelelnie az új modellnek: legyen öt méternél rövidebb, egy tonnánál ne sokkal nehezebb, négy utasnak adjon helyet, és ne kerüljön többe 2500 dollárnál. A dizájnja annyira jól sikerült, hogy a vevőket eleinte nem érdekelte a hathengeres motor szerény teljesítménye és a mindössze háromfokozatú váltó.

Hamarosan azonban megérkeztek a jóval izmosabb V8-as modellek, amelyek igazi legendává tették a Mustangot.

Az eredeti tervek szerint 100 ezer példányt adtak volna el az első évben, és ezt rendesen túlteljesítették, már az első három hónapban elfogyott ennyi, majd még 318 ezer az első modellévben. Másfél évvel a bevezetése után már az egymilliomodik Mustangot adták át. A lépcsőshátú Hardtop mellett kínált ferdehátú Fastback és vászontetős kabrió változat tovább növelte a népszerűségét.

Musztáng vagy vadászgép

A Mustang nevét már 1962-ben megismerhette a közönség, amikor a Ford egy futurisztikus sportautó koncepcióját mutatta be ezen a néven. Az egyik változat szerint a második világháborús P–51 Mustang vadászrepülőgépről származik a neve, a mások szerint a Ford piackutatási vezetője, a lovakat tenyésztő Robert J. Eggert kapott egy könyvet ajándékba, amelynek The Mustangs volt a címe, és ez adta számára az ötletet.

A Fordnál eleinte egészen más neveken gondolkodtak, a Cougar és a Torino is versenyben volt, míg ifjabb Henry Ford szerint a Thunderbird lett volna a megfelelő név.

A piackutatás során végül felvették a Mustangot is a listára, és elsöprő fölénnyel a legnépszerűbb névnek bizonyult.

Németországban azonban sokáig nem használhatták, mert a Krupp cég Mustang néven gyártott teherautókat, ezért ott 1978-ig T–5 néven forgalmazták.

A Mustang hirtelen az érdeklődés középpontjába került. 1964-ben ezt az autót használták az Indianapolis 500 biztonsági autójának, a Motor Trend magazin az év autójának választotta, Steve McQueen pedig egy ’68-as Mustangot hajtott a Bullitt című filmben. 1971-ben a Gyémántok az örökkévalóságnak című James Bond-filmben Sean Connery egy piros Mustang Mach I-et vezet, majd harminc évvel később a Tolvajtempóban a Shelby GT500 vált halhatatlanná.

Ha már filmes autó, nézd meg ezeket is:

Az eredeti Eleanor története a Tolvajtempóból

Jó kezekbe került a legendás Shelby GT500.

Hullámvölgyeken át a csúcsra

A korabeli amerikai autókhoz hasonlóan a Mustangot is minden évben fejlesztették, és nagy utat tett meg a típus, mire eljutott a mindössze 105 lóerőre képes 2,8 literes hathengeressel szerelt alapmodelltől a Boss 429-ig, amiben a V8-as motor több mint 400 lóerőre volt képes. A bemutatása idején még elegánsan karcsú Mustang egyre látványosabb és zömökebb formát öltött, majd nem feltétlen a rajongóknak tetsző irányban fejlődött tovább.

Az olajválság hatására 1973-tól fokozatosan leépült a Mustang, az autó kompaktabb, a motorok kisebbek és takarékosabbak lettek, ami nem feltétlenül fért össze a sportautó imázsával.

A nyolcvanas években turbós motorokkal is kísérleteztek, és csak a kilencvenes években kezdett magára találni a Mustang az SVT sportrészleg által fejlesztett modellekkel, még a Cobra nevet is felélesztették hozzá. Az áramvonalas sportkupé az ezredfordulóra megkapta az élesebb New Edge dizájnt, de még azzal is jól nézett ki.

Minden idők leggyengébb Mustangja csak 83 lóerős volt

Nem ez volt a legdicsőbb időszaka a Mustangnak.

Új fejezet kezdődött a Mustang történetében, amikor a ’68-ast idéző, retró stílusú tanulmányautót mutattak be 2003-ban, két évvel később gyártásba is került a forma. 2015-ben került piacra a hatodik generáció, ezt már az európai piacon is forgalmazták, igényesebb futóművel, tízfokozatú automatával és négyhengeres belépőmotorral, amit idővel elhagytak a V8-as javára – elvégre az tette legendává az idén hatvanadik születésnapját újabb generációval ünneplő Mustangot.

Ez is érdekelhet:

Európába érkezett a vadonatúj Ford Mustang, jön a Dark Horse is

Idén már az európai utakat is beveszi az új Mustang, és bár a teljesítménye szerényebb lesz az amerikainál, ezt aligha bánjuk.

A Mustang kistestvére volt ez a kevésbé ismert Ford

Az olajválság keltette életre a kétüléses amerikai kupét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés