A Fiesta búcsújával a Pumát kínálja a kisautót kereső vevőknek a Ford, és a 2019-ben bemutatott szabadidő-autót most átszabták, hogy megfeleljen a legújabb divatnak. Hamarosan pedig elektromos autó is lesz a Pumából.

Már mindjárt öt éve annak, hogy 2019-ben a Ford elővette, és egy szabadidő-autóra akasztotta a Puma nevet, ami a csinos formájával szinte azonnal sikert aratott. Most pedig itt volt az ideje a ráncfelvarrásnak, és mivel a Puma még mai szemmel nézve is elég jól néz ki, ezért nem is elsősorban a külsejét szabták át, hanem a belső teret tették naprakésszé.

A dizájnerek éppen csak megigazították a Puma eltalált formáját, ezért a külső újdonságait elsősorban a részletekben kell keresni. A legfeltűnőbb részlete, hogy a Ford emblémája a hűtőmaszk közepére költözött, ezen kívül átalakították a lökhárítók betétjeit, a fényszórók pedig felárért mátrixfényszórók is lehetnek. Új színeket is lehet választani az autóhoz.

A belső térben nemcsak a kijelzőket modernizálták, hanem egy teljesen új műszerfalat terveztek az autóhoz.

Az új, szögletesebb kétküllős kormánykerék mögötti műszeregység képátlója 12,3-ról 12,8 colosra nőtt, de ennél is látványosabb, hogy az érintőképernyő méretét 8-ról 12 colosra növelték, és a középkonzol tetejéről a szellőzőnyílások alá tették.

A műszerfal átrendezése egyben azt is jelenti, hogy búcsút kellett inteni a klímaberendezés különálló kezelőfelületének, azt már csak az érintőképernyőről lehet állítani. Az infotainment rendszert SYNC 4-re cserélték, 5G kapcsolattal, az Android Auto és Apple CarPlay kivetítésére már vezeték nélkül is képes, a felszereltsége pedig többek közt 360 fokos kamerarendszerrel bővült.

A motorkínálat ezúttal nem változott, az 1,0 literes, turbós háromhengeres benzinmotor 125 és 155 lóerős változatban kapható, hozzá mild hibrid rendszer jár. A nemrég bemutatott, automata váltós Puma ST továbbra is elérhető az ezres motor 170 lóerős változatával, de nagyon úgy tűnik, hogy az igazi élményt adó, 200 lóerős, 1,5 literes, kézi váltós Puma ST-től búcsút kell vennünk.

A Ford ugyanakkor még egy újdonsággal készül, de azt csak később ismerhetjük meg. Jön a Puma tisztán elektromos hajtású változata, aminek Puma Gen-E lesz a neve, de ennél többet egyelőre nem árultak el róla. A bemutatója azonban már nem lehet messze, még az idén leleplezhetik a Ford eddigi legolcsóbb, legelérhetőbb elektromos autóját.

Ez is érdekelhet:

Az elektromos Puma mellé még két crossovert mutat be a Ford

Jönnek a Volkswagen-platformra épülő Fordok.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

Helly Hansen ismét a legjobbakkal állt össze a maximális teljesítményért

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés