Egy kis információmorzsa, amiből az derült ki, amit sokan sejtettek.

Az FIA egy hete közleményben tudatta, hogy lezárta a Ferrari 2019-es (gyanús) motorjának kivizsgálását és egyezségre jutott a maranellóiakkal az ügyben, ám a megállapodás részleteit nem hozzák nyilvánosságra – tehát nem derült ki, hogy szabályos volt-e az energiaforrás, de az sem, hogy szabálytalan.

Rejtélyes egyezséget kötött az FIA a Ferrarival

Arról a bizonyos gyanús motorról van szó még az előző szezonból.

Az eset természetesen rendesen kiverte a biztosítékot az F1-ben, és a Ferrarin, illetve két motorpartnerén (Alfa Romeo, Haas) kívül az összes csapat nyíltlevélben követelt magyarázatot és jóvátételt a szövetségtől – a Red Bull még perrel is fenyegetőzött.

Az esetre reagálva most egy újabb közlemény adott ki az FIA, amelyben elismeri, hogy nem tudtak teljesen meggyőződni a motor szabályosságáról, azt viszont egyértelműen bizonyítani nem tudják, vagyis büntetni sem, helyette viszont kötöttek egy „hatékony és visszatartó erejű” egyezséget a maranellóiakkal – aminek részleteit egyébként továbbra sem lehet tudni.

Ezen kívül a szövetség mindenféle cikkelyeket kiemelve igyekszik alátámasztani, hogy a motor vizsgálatától egészen a döntéshozásig a szabályozási rendszernek megfelelően folytatta le az egész procedúrát.

Eközben...

Gyanús, hogy Vettel arra utalt, hogy a Mercedeshez igazolhat

Még a végén tényleg csapatot cserélhet Hamilton és Vettel.

(Forrás: Reuters, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés