A Kia egy pillanatra sem lassít, hiszen éppen csak megérkezett hozzánk az EV4, máris a következő újdonság, az EV5 bemutatására készülnek. Még a hivatalos premierje előtt beültünk egy előszériás példányba, és mutatjuk is, mit láttunk.
Lenyűgöző látni, hogy a Kia egy pár év alatt egyértelműen a villanyautózás egyik éllovasává vált. Még nem volt olyan régen, amikor az elektromos Soul jelentette az első próbálkozásukat, majd az eltalált Niro elképesztően népszerűvé vált, az eleve elektromos autónak fejlesztett EV6 pedig az európai év autója díjat is behúzta. Az utóbbi években a Kia egyre több kategóriában bemutatta a saját elektromos autóját, és az EV3-tól EV9-ig terjedő kínálatban most az új EV5 jelent meg.
Nagyobb, mint gondolnád
Ha a képek alapján nem tudnád hová tenni, és a típus számozása sem segít, akkor elmondjuk, mekkora is az új EV5. A Kia a kompakt szabadidő-autók kategóriájába szánja, ami jelenleg a legnagyobb és leggyorsabban fejlődő szegmens az európai piacon, és a márka nem titkolt célja, hogy ezzel a modellel egy komoly szeletet hasítson ki a tortából. Az első találkozásunk alapján pedig minden esélye meg is van rá.
Kompaktnak persze inkább csak idézőjelben nevezhető az EV5, hiszen 4,61 méter hosszú,
azaz a karosszériája és a 2,75 méteres tengelytávja is hét centivel hosszabb, mint a Sportage, és élőben is egy jól megtermett szabadidő-autónak tűnik. Még hátravan a hivatalos bemutatója, és a tesztvezetésére is később kerül csak sor, de egy előszériás példányát már megnézhettük, amikor az új Kia EV4 menetpróbájára érkeztünk a szlovákiai Zsolnára.
Ha ismered az új Kiákat, akkor az EV5 dizájnja is ismerős lehet, hiszen ez is az elsősorban elektromos autókhoz kitalált irányzatot követi. A sziluettje határozottan szögletes, ezzel masszívabb hatást kelt, mint egy Sportage, és a fénycsíkokból alkotott menetfények is karakteres külsőt adnak neki. Nagyok a kerekek is, már alapáron is 18 colosak, a sportos GT-Line 19-eseket kap, a később érkező csúcsmodell, a GT pedig 20 colos kerekeken gurul majd.
@player.hu A Kia egy pillanatra sem lassít, hiszen éppen csak megérkezett hozzánk az EV4, máris a következő újdonság, az EV5 bemutatására készülnek. Még a hivatalos premierje előtt beültünk egy előszériás példányba, és mutatjuk is, mit láttunk. Olvass róla a Playeren! #playerhu #kiaev5 #kiahungary @kiahungary ♬ eredeti hang - player.hu
Modern, mégis hagyományos belső
Beülve is ismerős környezet fogad, hiszen a Kia tervezői azt a modern, letisztult berendezést szabták át, ami az új elektromos modelljeiket jellemzi. A műszerfalat itt is a panorámakijelző uralja, egy 12,3 colos képernyővel a műszereknek, egy másik 12,3 colos érintőkijelzővel az infotainment rendszernek, és közöttük egy 5,3 colos panellel, amin a klímát lehet vezérelni. A középső kijelző alatt van egy sor érintőkapcsoló a főbb funkciók gyors eléréséhez.
Ha nem jön be az érintéssel tapogatás, akkor számodra jó hír, hogy néhány hagyományos gombot is meghagytak
a klímaberendezésnek a középkonzolon, és a kormánykerékre is klasszikus kapcsolók kerültek. Az EV5 belseje így lesz egyszerre modern és tradicionális. Az első ülések közti konzolra például egy ujjlenyomat-olvasó került, amivel a mobiltelefonokhoz hasonló módszerrel töltheted be egy pillanat alatt a saját beállításaidat.
Mivel egy elég nagy, családi használatra is alkalmas autóról van szó, ezért az EV5-öst teletették praktikus megoldásokkal. A már említett középső konzol tágas rekeszeket és kihúzható fiókot rejt, a hátsó ülések támlája állítható, és teljesen síkba is dönthető, így egy hatalmas, akár két méter hosszú rakteret kapunk. Csomagtartója alapból is 566 literes, ami 1650 literesre bővíthető, és még az autó orrában is van egy 44 literes rekesz a töltőkábeleknek.
Ismerős, fejlett technika
Jól kitalálta az elektromos autók számára fejlesztett platformot a Kia, hiszen a kisebb EV3 és a kompakt EV4 után az új EV5 is erre a technikára épül. Nem arról a 800 voltos rendszerről van szó, amit a hátsókerék-hajtású EV6 és a hatalmas EV9 is megkapott, hanem ennek egy kisebb, elérhetőbb változatáról, 400 voltos rendszerrel, és alapjában véve elsőkerék-meghajtással. Később persze kétmotoros, összkerék-meghajtású változat is lesz az EV5-ből.
A vezetése még hátravan, de a paraméterei papíron is eléggé ígéretesek az új Kia EV5-nek,
legalábbis az EV3-hoz és EV4-hez kitalált technika egy ekkora autóban is megállja a helyét. Az első kerekeket egy 218 lóerős elektromotor hajtja, és bár az autó tömegét nem árulták el, ez a motor is elég ahhoz, hogy 8,4 másodperc alatt gyorsuljon százra. Sokat mond, hogy már ez az alapmodell is képes lesz 1,2 tonna vontatására, ami nem magától értetődő egy elektromos autónál.
Minden elektromos autónál kritikus részlet a hatótávolság, és az EV5 ebből a szempontból jól el van látva,
hiszen a platform nagyobb, 81,4 kilowattórás akkumulátorát kapja, ami 530 kilométeres hatótávra elég, még a sportosabb GT-Line változat is elmegy 505 kilométert egy töltéssel. A töltés teljesítményét nem árulták el, de azt igen, hogy 10-ről 80 százalékra 30 perc is elég lehet hozzá, és 3,6 kilowattal külső eszközök is tölthetők az autó akkujáról.
Megkapjuk az EV5-tel a Kia minden tapasztalatát, amit az elektromos autózás terén az utóbbi évtizedben szereztek.
Például az egypedálos vezetést, de az autó a navigációs adatok felhasználásával automatikusan lassít, és közben visszatermel a kereszteződéseknél és a sebességkorlátozásoknál. A továbbfejlesztett akkumulátorfűtés és hűtés pedig nemcsak az utastér klímáját teszi hatékonyabbá, de a hatótávot is garantálja, még változó éghajlati körülmények közt is.
Nem ez lesz a Kia csúcsmodellje, az marad továbbra is az EV6 és az EV9, de az új EV5 lesz az igazi arany középút, amivel megkapunk mindent, amire szükségünk lehet, vagy egy kicsivel még többet is. A karakteres dizájn, a tágas és praktikus belső tér, és az elektromos autók közt élvonalbeli technika azt sejteti, hogy a Kia egy újabb slágermodellt alkotott, már csak egy jó ár kell hozzá, hogy egyre többel találkozzunk majd az utakon.
Ez is érdekelhet:








