Csak hálásak lehetünk a Kiának, hogy gyártásba adott egy olyan sportos túrakocsit, mint a Stinger. A nevét korábban egy tanulmányautó viselte, ami azt mutatta meg, hogy milyen lett volna, ha eredetileg sportautónak készül a Stinger.

A Kia már bőven figyelemreméltó autókat gyártott, amikor előálltak a Stinger ötletével. 2011-ben még tanulmányként mutatkozott be a GT Concept, majd három évre rá egy sportautó GT4 Stinger Concept néven, és csak 2017-ben érkezett meg a BMW M korábbi vezető mérnöke által fejlesztett, hátsókerék-hajtású platformra épített, biturbó V6-os motorral is szerelt sportlimuzin.

A gyártásba került Stinger végül nem a nevet viselő sportautó-koncepció, hanem a korábbi túrakocsi ötletét váltotta valóra. A GT4 Stinger feledésbe is merült, pedig megérdemelte volna a Kia, hogy egy ennyire izgalmas autója is legyen a kínálatban.

A márka kaliforniai dizájnstúdiója által tervezett kupénak nemcsak a formája, hanem a technikája is ígéretes volt.
Hosszú, lapos orrával és meredeken lecsapott hátsójával a Kia kupéjának arányai nagyon rendben vannak.

4,31 méteres hosszával kompakt méretű, 1,89 méteres szélessége és mindössze 1,25 méteres magassága teszi még sportautósabbá. 2+2 üléses utasterével praktikus, akár mindennapi használatra alkalmas sportkupé lehetett volna a GT4 Stinger.

Motorja ugyan nem hathengeres, de a kétliteres, turbós négyhengeresből 315 lóerős teljesítményt hoztak ki,

és ez hatfokozatú manuális sebességváltón keresztül a hátsó kerekeket hajtja. 2014-ben a detroiti autószalonon mutatták be, de végül nem került gyártásba, és manapság már nincs sok esélye, hogy ehhez hasonló sportkupéval álljon elő egy autógyártó.

Ez is érdekelhet:

Több mint 500 lóerős családi szabadidő-autó a Kia EV9 GT

Villámgyorsan és csendben viszi az egész családot a több mint 500 lóerős Kia EV9 GT, mely a sportos hangulatért villanyautó létére még a váltásokat is szimulálja.

650 lóerős és virtuális váltó is van a Kia EV6 GT-ben

Ez az Kia ruhába öltöztetett Hyundai Ioniq 5 N.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve