A Kia zsolnai gyárában jártunk, amely a vállalat egyetlen gyártóegysége a kontinensen. Önmagában a panoráma végett megérte ellátogatni az üzembe, de vajon mi folyik bent?

Hűvös, kissé szeles, de napos, őszies, szerda reggel. Hét óra volt a budapesti találkozó időpontja. Miután mindenki le kő-papír-ollózta, hogy kivel szeretné megtenni a nem sokkal több mint négyórás utat, bepattantunk a Sportage-ekbe, EV6-ba és EV9-be, majd felkerekedtünk. Kivételesen nem vezettem, ugyanis sokkal fontosabb feladatot találtam ki magamnak, amire általában nincs lehetőségem. Mivel indulás előtt pár órával estem haza a reptérről, úgy döntöttem, hogy kifelé menet a hátsó ülések komfortérzetét fogom tesztelni, hosszú távon, alvási szempontból. Ugye? Én mondtam, hogy fontos…

Megállapítottam, hogy a plug-in hibrid Sportage hihetetlenül nagy teret kínál ott hátul, nemcsak az utasnak, de az útravalóknak is. Semmire nem lehet panasz, ebben a példányban még ülésfűtés is volt, az ülések támlája állítható, és természetesen lehajtottam a masszív, széles középső könyöklőt is, a pozícióváltásoknál kifejezetten jól jött. Egyszer álltunk meg, tölteni egy kis áramot az elektromosokba, valamint kávét főzni az EV6-ról. Bizony, kávét, az autóról. Mondanom sem kell, hogy megörökítettem egy-két arra forduló érdekes, semmit nem értő tekintetet a szememmel és az emlékezetemmel.

350 ezer autó évente

Amint megérkeztünk, a bejáratnál rögtön be kellett zacskóznunk a telefonunkat, sajnos tilos fényképeket, videókat készíteni az üzemben, de szerencsére volt ott egy profi, aki mindent lefotózott, amire engedélyt kapott, így mi is nyugodt szívvel használhatjuk ezeket a fényképeket. Először a kantinba mentünk, ahol bőséges koreai menü volt az ebéd, ezt követően egy rövid, prezentációval egybekötött köszöntőt hallgattunk meg, majd kezdetét vette az intenzív, de rendkívül informatív körbevezetés.

Szlovákiában összesen 255 ezren dolgoznak autóiparban, ebből 3800 embernek ad munkát a Kia zsolnai üzeme, ahol évente 350 ezer autó gördül le a gyártósorról. A varázslatos természeti adottságokkal körülvett gyár öt nagy létesítményből áll, ezek a présüzem, a karosszériaüzem, a fényező, a motorgyár és a végszerelés. Ceed és Sportage modellek készülnek itt, a motorgyárban pedig négyféle motort szerelnek össze, évi közel 500 ezer darabot.

Minden a présüzemben kezdődik. A mi utunk is egyből oda vezetett az ebédlőből a belső udvaron át, ahol éppen akkor robotfűnyíró kozmetikázta azt a teret, ami egyébként otthont ad az évente egyszer megrendezett Kia Open Daynek, vagyis a vállalat által szervezett nyílt napnak, amit a munkavállalók és családjaik számára tartanak, koncertekkel, lovaglással, dodzsemmel, ugrálóvárral, zsákbamacskával és sok-sok nagyszerű programmal. Szóval itt, a présüzemben készülnek a szerkezeti és karosszériaelemek, csak a kisebb fémalkatrészek származnak külső beszállítóktól.

Egy autó egy perc alatt

Egy autó kevesebb mint egy perc alatt: a körbevezetés során többször hangsúlyozták, hogy ilyen ciklusidővel készülnek az autók. Meglepődötten konstatáltuk, hogy a korábban említett 3800 dolgozóból alig láttunk néhány embert a karosszériaüzemben, a legtöbbször hölgyeket, targoncát vezetni. Ha már hölgyekről esett szó, a munkavállalók körülbelül 13-15%-a nő. Kiemelték, hogy minden részlegen más színű nadrágot viselnek a dolgozók, így szemmel látható, ki, melyik részlegen dolgozik.

A karosszériaüzemben szinte mindent több száz robot végez, nem számít, hogy egy hibrid Ceed után egy plug-in hibrid Sportage érkezik, a precíz kalibrálásnak köszönhetően egyszerre több különböző formájú autó készülhet. A robotok nagy része egyébként Hyundai, de vannak KUKA és ABB gyártmányúak is. 2006-ban 406 robot dolgozott az üzemben, 2023-ban ezeknek 616-ra nőtt a száma. Minden nagyon tiszta, igényes és rendezett, ez különösen tetszett látogatásunk során.

Az egyik számomra felejthetetlen momentum, ahogyan láttam, hogy a több mint 50 kilós műszerfalat – a súlyára pontosan emlékszem, hiszen még viccelődtem is vele, hogy az én súlyom nagyjából megegyezik egy Kia műszerfaláéval – egy pillanat alatt a helyére biggyeszti egy robot, és az autó mehet is tovább a következő állomásra. Természetesen itt is teljesen mindegy a sorrend, hogy éppen Ceed vagy Sportage érkezik-e, a robot pontosan tudja, mi a dolga. A másik, szintén rendkívül látványos dolog a szélvédők berakása volt. Ezt szintén robotok végezték, körberagasztották az üveget, és egy mozdulattal, putty, a helyükre is kerültek elöl-hátul. A kábelek és az ülések beszerelését emberek végzik, a hibrid típusok méretes, nehéz akkumulátorait robotok teszik a helyükre, majd emberi kéz véglegesíti a folyamatot.

Elektromos is lesz

Elektromos autót jelenleg nem gyártanak Zsolnán, de a 2025-ös tervek közt a napelempark-tervezés mellett az is szerepel, hogy a hibridek és plug-in hibridek mellett a tisztán elektromos hajtású Kia modelleket is beillesszék a portfólióba.

A vállalat a munkaerő és a rendelkezésre álló munkaidő teljes mértékű kihasználására törekszik, így például a már fényezett autók részlegénél dolgozók ebédjét az állomásukhoz viszik, ahol igényes, kulturált környezetben fogyaszthatják el ételüket. A kantin ettől az állomástól egyébként több kilométer sétára van. Hogy ne legyen monoton a munka, a dolgozók kétóránként mást szerelnek össze az autókon, valamint az utóbbi időben az alváz szigetelését már robotok végzik, hogy az embereknek ne kelljen órákon keresztül felemelt kézzel, a fejük fölé tartott eszközökkel dolgozniuk.

A motorgyártó és a fényezőüzembe sajnos nem volt lehetőségünk bekukkantani, megtekinthettük viszont a gyártás legutolsó állomását. Ez nem más, mint az „OK” sor, ahol ellenőrzik az autók világító-, érzékelő- és egyéb fontos rendszereit, feltöltik a szükséges folyadékokkal, és először indítják be a motort. Ezt követően ellenőrzik a vízszigetelést, majd jöhet a tesztpályán tesztelés.

Fontos a jóllét

A jegyzetemben két dolgot emeltem ki, amit a cikkben mindenképp le szeretnék írni. Az egyik, hogy egypercenként készül el egy autó, a másik pedig, hogy azt akarják, a munkavállalók otthon érezzék magukat. Kialakítottak nekik olyan helyiségeket, ahová elvonulhatnak pihenni, továbbá kis irodákat, ahol esetleges panaszaikat tudják jelezni, vagy némi papírmunkát intézni. Továbbá hangsúlyozták, hogy a cég évente egymillió eurót költ olyan projektekre, mint például az egészségügy vagy a tanulmányok.

A Kia zsolnai üzemében 2006-ban vette kezdetét a termelés, ami az Európának szánt első generációs Ceeddel indult, ezt követte 2007-ben a Sportage második generációja, annak elődje ugyanis még Koreában készült. Büszkén árulták el, hogy idén júniusban gurult le a sorról az ötmilliomodik itt gyártott autó. A termelés 60 százalékát a Sportage, a fennmaradó részt a Ceed, és annak változatai, a Ceed SW, a ProCeed és az XCeed teszik ki. A legnagyobbnak számító exportpiac Nagy-Britannia (ide az autók 16 százaléka kerül, ezt követi Németország és Spanyolország 11 és 10 százalékkal). De természetesen hazánkba is innen érkeznek az autók, aminek az éves mennyiségét nagyjából négy nap alatt gyártják le a zsolnai üzemben.

Ez is érdekelhet:

Nem csak a külseje kitűnő – Kia Sportage 230 Hybrid-teszt

A nem konnektoros hibrid Sportage-ek közül a csúcsváltozatot próbáltuk ki.

Új arcot öltött, és belül is megújult a Kia Sorento

Az elektromos EV9 mintájára frissítette fel a Sorentót a Kia.

Mindjárt indítja a kisbuszok és furgonok jövőjét a Kia

Rajtra készen áll a Kia, hogy belépjen a kisbuszok és haszonjárművek közé.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában