Ha egyetlen típuson szeretnénk érzékeltetni a Kia fejlődését, a Sportage tökéletes demonstrációs eszköz. A név a kilencvenes évek elején jelent meg egy Mazda-alapokat használó, alvázas kompakt szabadidő-autón, amely nemcsak több évtizedes távlatból visszanézve tűnik mérsékelten csinosnak, akkor sem volt az.

Szerkezeti elemeket igen, a megbízhatóságot viszont nem sikerült átvennie Japánból, és ha a dummyknak lenne érdekérvényesítő képességük, fellázadtak volna, hogy ne kelljen egy ennyire gyalázatos töréstesztet produkáló autóba ülniük.

Nem a jelenlegi, ötödik generációra javult drasztikusan a minőség és a dizájn, de mostanra állt össze igazán a Sportage. A crossover-SUV kategóriában olyan tülekedés lett, ami a kilencvenes években még sci-finek is elképzelhetetlen volt, és ahonnan felfelé rettenetesen nehéz kitűnni, a simán jó viszont nem biztos, hogy elég a piaci sikerhez. Ebben a környezetben húzott nagyot az azóta a japánok útját végigjáró, először megmosolygott, aztán magát a legjobbak közé küzdő Kia.

A merész külsőhöz csak bátorság kell, képesség nem: ha valamilyen részlet nem illik a megszokott összképbe, az már merész. Zsenialitás ahhoz szükséges, hogy ez a merészség ne legyen erőltetett, és hogy az egyedibb elemekből eklektikus borzalom helyett egy átlagostól eltérő, de harmonikus egész adódjon. A Sportage iskolapélda, ráadásul úgy, hogy a Kia a crossoveres-szabadidő-autós kategória minden szegmensében kínál sikervárományos modellt – a Stonictól az Xceeden, a Nirón, a Sportage-en, az e-Soulon át a Sorentóig –, amelyek nem egymás méretarányos klónjai, hanem önálló karakterek.

A bumeránglámpás orr a Sportage legjellegzetesebb része, de Totyi fotós képén remekül látszanak a „prémium metálnak” számító Experience Green színű kocsi oldalának rafinált vonalai, homorításai és domborításai, amelyek érdekessé és optikailag alacsonyabbá, nyúlánkabbá teszik a formáját.

A farról látszólag hiányzik az ablaktörlő – ott van persze, csak nem a szélvédő alá, hanem fölé szerelték –, a hatalmas lemezfelületet itt is ügyesen törték meg az ezüst és fekete betéttel, a rendszámtáblával és a sokaknak fejtörést okozó KN, azaz KIA-felirattal. Mindenhol van dizájnötlet, és bár a végeredmény biztosan nem tetszik mindenkinek, jár a bónusz a tervezőknek.

A Sportage az ideális méretosztályba tartozik, ahol utasnak és csomagnak is jut elegendő tér, de szűkebb városi környezetben sem nehézkes a manőverezés. Ehhez az adottsághoz már csak egy olyan utastér kell, ahol jólesik időt tölteni, és egy olyan vezetési élmény, ahol az élmény szó is hangsúlyos, nem csak a vezetés. A beltér anyaghasználata a prémiumtól innen jónak számít, és bár nincsenek annyira meghökkentő részletek, mint a karosszérián, az utastér kapcsán is joggal számoltak el sok formatervezői munkaórát.

Abban csak reménykedhetünk, hogy a középső érintőképernyő alatti infotainment- és légkondivezérlésre szolgáló Multimode funkciópanel kitalálója, és az ötletét támogató valamennyi felettese jelentős fizetésmegvonást kapott, mert ez a rendszer Kia-típustól függetlenül veszélyesen rossz, a Nirónál már pufogtam rajta egy sort.

Volt már nálunk a Sportage-csúcsmodell, a 265 lóerő rendszerteljesítményű plug-in hibrid, vele szemben jelen tesztautó legnagyobb hátránya, hogy a furcsa, és minden bizonnyal hamarosan szigorodó jogi szabályzás miatt ennek nem jár zöld rendszám, mert bár van egy 60 lóerős villanymotorja, az 1,49 kWh kapacitású aksijában tárolt energia nem képes önállóan, helyi emisszió nélkül mozgatni az autót. Remekül, finoman együtt dolgozik viszont az 1,6 literes, négyhengeres, a 230 Hybridben 180 lóerős benzinmotorral és a hatfokozatú automata váltóval. A tesztautó az alapáras elsőkerék-meghajtás helyett összkerekes volt (ez plusz 800 ezer forintba kerül), a teljesítményét leszámítva gyakorlatilag minden paraméterében – nyomaték, végsebesség, gyorsulás – azonos tudású, mint az eleve 4x4-es plug-in hibrid.

A zöld rendszámmal egyelőre sok pénzt lehet spórolni, de ha valaki úgyse akarja/tudja töltögetni a hibrid rendszer aksiját, az újabban öntöltőnek nevezett sima hibriddel is jól jár, azonos felszereltséggel 2,5 millió forinttal olcsóbban. Kellően dinamikus, stabil, sportmódban egy kicsit agresszívabb autót kap, amellyel békés, de nem tötyörgős vezetési stílussal hét-nyolc literes benzinfogyasztással autózhat, ami egy 1,7 tonnás összkerekes szabadidő-autónál igazán barátságos érték.

Titkos favoritnak nem nevezhetjük a Sportage-et, mert jó ideje köztudottan érdemes számításba venni a jó ár-érték arányú és minőségű, és már dizájnban is szintet lépő Kiákat. Ha a Sportage izgalmas, de kétségkívül megosztó formája bejön, akkor látványos favorit lehet.

(Fotó: Tóth István)