Régóta a Kia választékának népszerű tagja a Ceed, és most kiderült, hogy az elektromos autók korában sem tűnik el a benzines kompakt, csak egy kicsit átalakul. A Ceed jól ismert nevének azonban búcsút kell intenünk.

Az európai piac elvárásai szerint tervezett cee’d volt a Kia nagy dobása 2006-ban, és mivel az autót nagyon eltalálták, ezért jelentős szerepe volt abban, hogy a koreai márka ott tart, ahol ma ismerjük. Jelenleg a Ceed harmadik generációja kapható, ami 2018-ban mutatkozott be, ezért itt volt az ideje a modellváltásnak, de az utódjáról eddig nem sokat beszélt a Kia. Nagy erőkkel halad az elektromos autókra való átállásban, és az EV3, EV6 és EV9 mellett bemutatott EV4 akár a Ceed elektromos utódjának is tekinthető.

Fent a Ceed három generációja, lent pedig az EV4, ami akár a Ceed elektromos utódjának is tekinthető, és egy kicsit hasonlít a most bemutatott K4-re, de nem egyezik meg vele
Szerencsére a Kiánál nem mondanak le a belsőégésű motoros modellekről sem, és most kiderült, hogy a Ceed utódja a világ más tájain már ismert K4 lesz.

A Kia választéka ugyanis régiónként eltér, és míg nálunk a Ceed számított a márka kompakt autójának, addig máshol a K4-et kínálták ebben a méretben. Csak találgatni tudtunk eddig, hogy a Kia bevezeti-e ezt a modellt nálunk is a Ceed utódjaként, de most hivatalosan is elismerték, hogy igen. A K4 megjelenésével a Ceed nevének három generáció után búcsút kell intenünk.

Nemcsak a nevét, hanem a stílusát is az elektromos modelljeihez igazította a Kia, ezért a K4 mintha csak az EV4 testvére lenne.

Hasonlóan nyúlánk, meredek hátú, markánsan szögletes karosszériát kapott, látványos részletekkel, ami jóval merészebb a Ceed jólfésült stílusánál. Sparkling Yellow fényezésben igazán észre lehet venni, az első és hátsó menetfények fénycsíkjai pedig az EV9-et juttatják eszünkbe. Még feltűnőbb a GT-Line változat, amely akár 18 colos kerekeket, eltérő kerékív- és küszöbtoldatokat, belül pedig háromküllős kormánykereket kap.

Szinte kinőtte a kompaktok kategóriáját a Kia K4, ami 4,44 méter hosszú, 1,85 méter széles és 1,44 méter magas,

hiszen ez azt jelenti, hogy 12 centivel hosszabb, öttel szélesebb és eggyel alacsonyabb, mint a Ceed. Az újdonság tengelytávja 2,72 méteres, hét centivel nagyobb az elődjénél, és a Kia a kategória legnagyobb lábterét és vállterét ígéri az autóban. A csomagtere 395-ről 438 literesre nőtt, és a hátsó ülések ledöntésével 1217 literesre bővíthető, de a mild hibrid változatnál meg kell elégednünk 328 literrel.

Berendezése a Kia újabb elektromos autóit idézi, az új kormánykerék mögött dupla kijelzővel,

a két 12,3 colos képernyő között egy 5,3 colos felülettel a klíma kezelésére. A vezeték nélküli Android Auto és Apple CarPlay szériafelszerelés, a magasabb szinteken vezeték nélküli telefontöltés, Harman Kardon prémium hifi, fűthető és szellőztethető első ülések és kulcsként használható okostelefonos alkalmazás is elérhető. A hangvezérlés a mesterséges intelligenciának is hasznát veszi, a frissítések pedig online érkeznek a rendszerre.

Műszaki tartalma hagyományosnak mondható, hiszen a Kia a Ceedben látott benzines motorokat emelte át a K4-hez. Az alapmodellt a háromhengeres, 115 lóerős 1.0 T-GDi-vel szerelik, hatfokozatú manuális váltóval, a mild hibrid rendszert választók pedig hétfokozatú duplakuplungos váltót is kérhetnek. Szerintünk az autóhoz jobban illik majd a négyhengeres 1.6 T-GDi, amely 150 és 180 lóerős változatban érhető el, hétfokozatú duplakuplungos váltóval, 2026-ban pedig egy full hibrid változat is bekerül a kínálatba.

Ez is érdekelhet:

Újraértelmezi a kompakt autót az elektromos Kia EV4

Ha elektromos autóra váltanál, de nem kérsz a crossoverekből, ez neked való lehet.

Meg sem ismered a Kia Stonicot, annyira átszabták

Mintha teljesen új modell lenne, pedig ilyen egy alapos ráncfelvarrás.

Szélesebb arccal érkezett meg a megújult Kia Sportage

Befutott a Kia bestsellerének megújult változata, amiből még dízel is van.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés