Megjelent az ötödik generációs Sportage ráncfelvarrt változata. Nem azt próbáltuk ki, hanem a ráncos csúcsmodellt.

Európában is bemutatkozott a Kia legnépszerűbb típusának modellfrissített változata. A Sportage szélesebb hűtőmaszkot, részben függőleges menetfényeket, új felniket kapott, belül pedig lecserélték a kormányt és a burkolatok egy részét.

Szélesebb arccal érkezett meg a megújult Kia Sportage

Befutott a Kia bestsellerének megújult változata, amiből még dízel is van.

Több minden utal rá, hogy a cikk fotóin szereplő autó nem a ráncfelvarrt változat. A legfeltűnőbb, hogy a felsorolt tulajdonságok közül egyik sem igaz rá. Továbbá valószínűleg magyar rendszámos példány még nincs belőle, de ha lesz, akkor is csak fehér rendszámos, mert az újonnan forgalomba helyezett plug-in hibridek már nem jogosultak a zöldre, teljesen elektromos Sportage pedig nem lesz, egy egész modellsorozatot kínál a márka azoknak, akik villanyos Kiát szeretnének.

Gyakori, hogy a modellfrissített változat egy csapásra megöregíti a közvetlen elődjét, hiszen a jelenből rögtön a múltba taszítja, a Sportage viszont volt annyira bátor a 2021-es bemutatásakor, hogy a külseje nemhogy vállalható ma is, de továbbra is modern, sőt kicsit még mindig futurisztikus is.

Az utastér fényes fekete műanyag burkolatát utálom – tisztán se szép, de úgyis azonnal poros, ujjlenyomatos és karcos lesz –, ám ez talán nem lenne döntő érv az újabb, szürke burkolatos Sportage mellett. Az viszont nyomós indok volna, ha a frissítéssel megszabadulhatnék az idegességet és balesetveszélyt egyaránt hatékonyan kiváltó, Multimode nevű kombinált klíma- és audiovezérlő paneltől – kipufogtam már magam rajta a Niro, a hibrid Sportage és a Sorento tesztjében –, ezt a problémát viszont nem orvosolta a Kia, az új Sportage-ben is jó néhányszor letekerjük majd a hőmérsékletet, ha halkabbra akarjuk állítani a hifit.

Így legalább hamar túlestünk a legzavaróbb tulajdonság megemlítésén, innen csak feljebb juthatunk. A Sportage ötödik generációja ugyanis jól sikerült autó, nem véletlen, hogy az ilyenkor kötelező külső-belső apróságokon túl gyakorlatilag semmit nem változtattak rajta. A tesztautó ráadásul egy jól felszerelt, GT-line kivitel 245 lóerős rendszerteljesítményű plug-in hibrid, összkerék-meghajtással, vagyis a csúcsmodell.

Igényesen néznek ki a GT-line feliratos műbőr ülések, ennél fontosabb, hogy kifejezetten kényelmesek is, a jól extrázott autóban az elsők szellőztethetők is, ami érezhetően fokozza melegben a hőkomfortot – ugyanúgy nem jó nyáron rátapadni a (mű)bőrre, mint télen ráfagyni –, a hátsó utasoknak csak ülésfűtés jár, de ebben a kategóriában ezt aligha teszik majd szóvá, főleg, hogy panaszra amúgy nincs okuk, nekik is jut bőven tér, az első ülések háttámlájában pedig USB-C csatlakozó.

Ahogy a luxuskategóriánál lejjebb általában, a Sportage-ben is elöl a legjobb ülni. A sok feketeséget a fémszínű betétek hatásosan enyhítik, és a már szidott Multimode-ot leszámítva kellemes, ergonomikus a vezető környezete. Ma már soknak számít ennyi gomb, de épp ez az autó bizonyítja, hogy értelmesen elrendezve ez nem káoszt, hanem használhatóságot okoz. Külön gombjai sorakoznak az ülésfűtésnek és -szellőzésnek is, valódi, nyomható vagy billenthető gombok vannak a kormányon is, és bár ezt a modellfrissítésnél mai Kia-divat szerint kétküllősre cserélik, továbbra is ellenállnak az érintésérzékeny felületek trendjének, rendes gombok vannak azon is.

Az egy csíkba rendezett, valójában két képernyő ellenére hagyományosnak mondható a műszerfal, ami nem unalmat, hanem az öncélú dizájnkodás kerülését jelenti, egy régebbi autóból átülve valószínűleg azt a legnehezebb megszokni, hogy az automata előválasztója egy tekerő, egyébként mindent ott találunk, ahol keresnénk.

A start gomb megnyomásával egy 1,6 literes, 160 lóerős, négyhengeres turbós benzines és egy 91 lóerős elektromotorból álló hibrid rendszert keltünk életre. A 13,8 kilowattórás, maximum 7,2 kilowattórával tölthető akkumulátor hivatalosan városban akár 89 kilométernyit is képes önállóan mozgatni a nem plug-in változatoknál több száz kilóval nehezebb, alapfelszereltséggel is több mint 1,8 tonnás Sportage-et, ez a valóságban úgy hatvanat jelent, ami városban még mindig bőven elég lehet egy napra.

245 lóerő a rendszerteljesítmény, ami nemcsak a Sportage típuscsaládban a legtöbb, abszolút értékben sem kevés, az autó viszont nem érződik ennyinek. Bőven elég a mindennapi közlekedéshez, de aki a lóerőadatból és a GT-line GT-jéből, netán a Sportage „sport” részéből próbál következtetést levonni az autó képességeire vonatkozóan, rossz következtetésre juthat.

Csendben, kényelmesen lehet utazni benne, vezetni is jó, ahogy azt meg megírtuk jó néhányszor, a plug-in az emissziómentes városi használat és a hosszú utazások közös nevezője, összkerekes, igazán gazdagon felszerelhető – nem azt érezzük, hogy ezt a Sportage-generációt frissítés helyett már cserélni kellene, hanem értjük, miért elég egy kis igazítás még néhány év sikerhez.

(Fotó: Csordás Gábor)

Kia Sportage 245 PHEV

  • Motor 1598 ccm, négyhengeres, 118 kW-os turbómotor, 67 kW-os elektromotor
  • Rendszerteljesítmény; -nyomaték 245 LE; 350 Nm
  • Végsebesség 186 km/óra
  • Gyorsulás (0–100 km/óra) 8,3 mp
  • Hossz/szélesség/magasság 4515/1865/1650 mm
  • Tengelytáv 2680 mm
  • Csomagtér 540–1715 liter
  • Saját tömeg 1830–1922 kg
  • Tesztfogyasztás 6,9 liter/100 km
  • Tesztautó ára (a modellfrissített Sportage árlistájában még nincs PHEV): kb. 20 millió Ft
  • még mindig friss forma
  • tágas utastér, még a plug-in hibridnek is elég nagy a csomagtartója
  • kellemes, jó minőségű beltér
  • kifinomult hajtáslánc
  • használható elektromos hatótáv
  • összkerék-meghajtás
  • gazdagon extrázható
  • rettenetes Multimode panel
Player-méter
8
Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés