Nincs gyorsabb szupersportautó 0-ról 400 km/órára gyorsulásban és utána állóra fékezésben, mint a Koenigsegg, és ez idén még inkább igaz, miután a Jeskóval saját tavalyi rekordjukat döntötték meg.

2023-ban azzal került be a hírekbe a Rimac Nevera, hogy megdöntötte a 0-ról 400 km/órára gyorsulás, majd állóra fékezés rekordját. 1914 lóerős, tisztán elektromos hajtásával a horvát szupersportautó 29,93 másodperc alatt teljesítette a mutatványt, átvéve ezzel a rekorder címét a Koenigsegg hibrid modelljétől, a Regerától.

Persze a Koenigseggnél sem voltak restek, leporolták a Regerát, hogy megmutassák, tud ez a gép még jobbat, és tudott is, 28,81 másodperccel vette vissza a Rimactól a koronát. Christian von Koenigsegget nem hagyta nyugodni a dolog, és idén egy újabb modelljével mutatta meg, hogy ennél is jobb eredményt tudnak elérni.

Június utolsó napjaiban, hajnali ötkor gördült ki a Jesko Absolut az öresundi reptér kifutópályára,

mert ezen a korai órán volt ideális a szélcsend és a pálya hőmérséklete. Markus Lundh gyári tesztpilóta odatette magát, 27,83 másodperc alatt rajtolt 400 km/órára és fékezett állóra, csaknem egy másodpercet javítva a Regera idején.

Az Absolut az a változata a Jeskónak, amit az egyenesben elért minél nagyobb sebességre fejlesztettek,

ezért nincs aktív aerodinamikája, a légellenállási együtthatóját pedig 0,278-ra csökkentették, ami az egyik legkisebb a szupersportautók közt. A motorja benzinnel 1280 lóerős, bioetanollal 1600 lóerőre képes.

A pilótát kagylóülés és bukókeret védte, minden másban, még a Michelin Pilot Sport Cup2 R abroncsokban is széria volt a rekorder Jesko Absolut. A Koenigsegg egy másik rekordot is megdöntött, 0-ról 400 km/órára 18,82 másodperc alatt rajtolt, és már készülnek a végsebesség mérésére, ami a számításaik szerint elérheti az 500 km/órát.

Ez is érdekelhet:

Nemcsak háromhengeres, hanem 2300 lóerős is lehet a Koenigsegg Gemera

A Koenigsegg egy új motort is bemutatott a Gemera gyártásba kerülő változatához, ami ezzel a világ legerősebb szériaautója lesz.

A Koenigsegg első szupersportautóját idézi a CC850

A Koenigsegg megalkotta a világ legerősebb „kézi váltós” autóját.

A világ leggyorsabban felpörgő motorját kapja a Koenigsegg Jesko

Gyorsabb a Lexus LFA V10-esénél is. Sokkal. Mutatjuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés