Az Aston Martin pilótája elvesztette a fejét, így akár még a hazai futamáról, a Kanadai Nagydíjról is lemaradhat.

A múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon mindössze 19 pilóta állhatott rajthoz, Lance Stroll ugyanis egészségügyi okok miatt kénytelen volt kihagyni a futamot. Az Aston Martin pilótája csukló- és kézsérülést szenvedett,

miután – a BBC értesülései szerint – az időmérőt követően elveszítette a fejét és káromkodva törni-zúzni kezdett a garázsban, amiért kvalifikációs ideje 0,535 másodperccel elmaradt csapattársától, Fernando Alonsótól

– a kanadai pilóta a Q2-ben búcsúzott, és a 14. helyről indulhatott volna, míg a kétszeres világbajnok spanyol egészen a Q3-ig és a tizedik rajtkockáig jutott.

Stroll egyébként 2023-ban is bajlódott kézsérüléssel – akkor csuklótörést szenvedett –, az Aston Martin hivatalos közleménye szerint pedig mostani visszalépése mögött is ennek a korábbi sérülésnek az utózöngéi álltak, és nem a pilóta kirohanása.

A 26 éves versenyzőre várhatóan újabb beavatkozás vár, és egyelőre kérdéses, hogy ott lehet-e jövő hétvégi hazai futamán, a Kanadai Nagydíjon. Az sem tudni, ki helyettesítheti őt, mivel a csapat két tartalékversenyzője, az F1 legnagyobb pazarlásának tartott Felipe Drugovich és Stoffel Vandoorne is a Le Mans-i 24 órás versenyen fog szerepelni – előbbi mindenesetre már jelezte, hogy szívesen vállalná a beugró szerepét.

(Forrás: BBC, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Eltiltás fenyegeti Verstappent

Meglett az eredménye annak, hogy Max Verstappen begőzölt a Spanyol Nagydíjon.

„Charles Leclerc-nek távoznia kell a Ferraritól”

Vajon megéri hűségesnek maradni a Ferrarihoz?

Briatore szerint hatalmas hiba bevezetni a 2026-os F1-szabályokat

Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore határozottan ellenzi a szabályváltoztatásokat, pedig az Alpine jól fog járni vele.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A legkevésbé okos kamionos nemcsak megelőzte a hókotrót az autópályán, de neki is ment

Klasszikus benzinmotoros kombit mutatott be a Kia

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés