Rowan Atkinsont legtöbben onnan ismerhetik, hogy Mr. Bean szerepében akár szavak nélkül is képes rengeteg embert megnevettetni. Neve legalább olyan ismert az autós körökben is, mint a filmes szakmában. Most ettől a különleges Land Rover Defendertől válik meg.

Számtalan ritka és egzotikus autóval bukkant már fel a Mr. Beant alakító Rowan Atkinson, de gyakran látható különböző veteránautós versenyeken is. Ő azonban nem az a gyűjtő, akinek kollekciója folyamatosan csak növekszik, néha elad olyan autókat is, mint ez a limitált szériás Land Rover Defender.

Zöld fényezése és bézs utastere akár az új, de ez nem véletlen, ebben a Defenderben kevesebb, mint 6200 kilométer van.

Kezdetben még inkább mezőgazdasági munkagép volt a Land Rover terepjáró, de az évtizedek alatt sokat fejlődött. Amikor már közeledett a klasszikus Defender gyártásának vége, egy múltidéző, négyszáz darabos limitált szériával búcsúztak a modelltől, melynek helyét egy modernebb és nagyobb utód vette át. Egyébként összesen 2 016 933 darab Defender készült a solihulli üzemben, az utolsó példány pedig 2016. január 29-én gurult le a szalagról. Ezeknek az utolsó szériás autóknak a különlegessége a világoszöld fényezés, a fehér tetőpanel és a régi logóval hímzett, bézs kárpitozású utastér.

Rengeteg apró részlet emlékeztet az első szériás Defenderre, mint az ezüstre fényezett lökhárítók és ajtózsanérok, a klasszikus hűtőmaszk és a nagy teherbírású acélkerekek. Kerékjárati íveit a karosszéria színére fényezték, a logók pedig szintén a régi időket idézik és alumíniumból készültek.

Rowan Atkinson remek ízléssel választott igazi ritkaságot a hosszú tengelytávú Defender 110-zel.

Amíg a legtöbb Heritage Edition a rövidebbik változatból (Defender 90) készült, addig Atkinsoné egy Defender 110-es, melynek csomagtartójában még pótülések is vannak, hogy jó sokan elférjenek benne, valamint benzinmotoros. Utólagosan még gyári vonóhorog és klíma is került az autóba.

Ez az autó messze nem nyújtja azt a kényelmet, amit az új szabadidő-autók, cserébe viszont kemény terepen is gond nélkül megállja a helyét, az utasterében pedig javarészt olyan anyagok vannak, melyek egyszerűen takaríthatóak. Ezt a tulajdonságát viszont aligha fogják kihasználni a limitált szériás Defendernek.

Ez is érdekelhet:

Vérbeli terepjáró ez az öreg Range Rover Velar

Egyike a legkorábbi Range Rovereknek ez a fehér Velar.

Rowan Atkinson eladja az álomba illő Lanciáját

Az autórajongó színész gyűjteményéből ezúttal egy Delta Integrale Evo II kerül ki.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Brutális elektromos pályagéppel rukkolt elő a Škoda

További cikkeink a témában
Egy illat azoknak, akik nem ismerik a félelmet – NOVELLISTA Unique Wood
Hirdetés