Meglepetésre új arculatot villantott az Audi egy olyan elektromos tanulmányautóval, amin már nincs rajta a négy karika. Azért ne aggódj, nem akarnak megválni az ikonikus emblémától, ez egy új márka lesz, aminek a neve AUDI.

Nehéz kitűnni az új autók rengetegéből, ezért az autómárkák, ahol csak lehet, szeretik csupa nagybetűvel írni a nevüket. Teljesen indokolatlanul, a helyesírás szabályai szerint ugyanis csak a betűszavakat kell csupa nagybetűvel írni, mint például a BMW. Csak egy esetben tettünk eddig kivételt: a MINI-nél, ahol azért írják végig nagybetűvel a nevét, hogy megkülönböztessék az ezredforduló előtti ősétől, a klasszikus Minitől.

Hasonlót lépett most az Audi, és bemutatta az új márkáját, az AUDI-t.

Nem egy új nevet találtak ki tehát hozzá, hanem az írásmóddal különböztetik meg a kínai vásárlóknak szánt új márkát. Meg azzal is, hogy ezen az autón már nem lesz rajta az ikonikus négykarikás embléma, amit annak idején még az Audi elődjének tekinthető Auto Union viselt, utalva a négy autómárka szövetségére, amelynek az Audi is részese volt.

Bemutatkozott az AUDI első modellje is, az E Concept, egy tisztán elektromos hajtású kombi koncepciója.

4,89 méter hosszú, 1,99 méter széles és 1,46 méter magas, ami azt jelenti, hogy az A6 e-tron kategóriájáról van szó. 2,95 méteres tengelytávja megegyezik vele, az utastér berendezése pedig egy lépéssel tovább is megy, a műszerfalat teljes szélességében elfoglalja a 4K felbontású, hajlított kijelző, ami a kamerás visszapillantó képét is mutatja.

Műszaki tartalmát tekintve a csúcsra törne az E Concept, a két elektromotorjának kombinált teljesítménye 775 lóerő,

a maximum nyomatéka 800 Nm. Az összkerékmeghajtásával 3,6 másodperc kell csak, hogy százra gyorsuljon, 100 kilowattórás akkumulátora pedig 700 kilométeres hatótávot enged. A négy karika nélküli AUDI első modelljét két további követi majd, amit a kínai SAIC közreműködésével terveznek és gyártanak majd.

Ez is érdekelhet:

Lecsapott tetővel messzebbre megy az Audi Q6 Sportback e-tron

Áramvonalasabb, ezért egy feltöltéssel tovább bírja az elektromos Q6 Sportback.

Elektromos sportkombit villantott az Audi, itt az A6 és S6 e-tron!

Elektromos hajtással, megosztott fényszórókkal és aerodinamikus karosszériával több mint 700 kilométeres hatótávot ígér az Audi A6 e-tron.

Túraautóval a villanykutak földjére – Audi RS e-tron GT-teszt

Villanykutak földje természetesen nincs, e-tron GT viszont RS-változatban is van, és ami rajta múlik, meg is teszi azért, hogy igazi, élvezetes túraautó legyen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés