A Smart már húsz éve a nagyvárosi utcák része, az aprócska autóból éppen a harmadik generáció fut, és most kívül-belül megújult. Csak teljesen elektromos hajtású van belőle, amihez sportos külsőt adnak.

2014-ben jelent meg a Smart harmadik generációja, ami egyben a farmotoros Renault Twingo testvére, és most megújult, hogy továbbra is divatos maradjon. A Fortwo és Forfour alapformája nem változott, de újak a LED-es fényszórók és hátsó lámpák. Az apró autóknak mégis az ad új megjelenést, hogy a hűtőmaszk a fényszórók közül a lökhárítóba került, a Fortwo mosolygós, a Forfour mérges arcot vág.

A Smartnál egy ideje már eldöntötték, hogy csak elektromos autót kínálnak,

és a megújult Fortwo és Forfour csak EQ változatban érhető el. A hátsó kerekeket 82 lóerőre és 160 Nm-re képes villanymotor hajtja, amivel 11,6 és 12,7 másodperc alatt gyorsul százra a két- és négyüléses változat. A végsebességük 130 km/óra, de egy városi autónál lényegesebb, hogy 60-ra már öt másodpercen belül képesek felugrani.

Az elektromos Smartok akkumulátora 17,6 kilowattórás, amit feltöltve 159 kilométert lehet megtenni,

igaz, ezt még a korábbi mérés szerint számolták. A töltést azonban okostelefon-alkalmazással is nyomon követheted, és új az infotainment rendszer is, ami képes Android Auto és Apple CarPlay kapcsolódásra. A még vagányabb formájú Smartokat a frankfurti autószalonon állítják ki.

Ez is érdekelhet:

Még olcsóbb elektromos autókat akaszthatsz le a budapesti utcákon

Az elektromos smartot már a Lupa-tóra is kiviheted.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában