A hétszeres világbajnok maga vallotta be, hogy hosszú ideje vannak gondjai.

Két futam után az látható, hogy az idén életbe lépett átfogó szabályváltozásokhoz nem minden csapat tudott alkalmazkodni. Ennek egyik legszembetűnőbb példája a Mercedes, ami egyelőre csak szenved a Forma–1 új korszakában, annyira, hogy zsinórban nyolc megnyert konstruktőri világbajnoki cím után idén annak is örülhetnek, ha elcsípik a dobogó harmadik fokát – de persze még csak két futam ment le.

Toto Wolff csapatfőnök és Lewis Hamilton is elismeri, hogy vannak gondok az idei autóval, ám ennél is érdekesebb infókkal szolgált a hétszeres világbajnok egyik legutóbbi Instagram-sztorija, amiben arról írt, hogy

„hosszú ideje vannak mentális és érzelmi problémáim, a folytatás folyamatos erőbefektetést igényel, de küzdenünk kell, mert rengeteg teendőnk van még, és annyi mindent elérhetünk”.

Nemrég egyébként Toto Wolff is bevallotta, hogy évek óta pszichiáterhez jár, de persze mindkettőjük helyzete tökre érthető, az élsport – ráadásul ilyen magas szinten – komoly mentális terheléssel is jár.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Jövőre lesz egy F1-es futam, amit szombaton rendeznek meg

Nem akármilyen helyszínre látogat el a Forma–1.

„Tavaly még mindenkit megdugtam volna a paddockban a pontokért”

Egy-két csapattal nagyot fordult a világ a Forma–1 új korszakának beköszöntével.

Teljes őrület, de harmincfutamos idényt vezetne be a Forma–1

Kis túlzással, de másfél hetente lennének futamok.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés