
Lando Norris nyerte az idei Miami Nagydíj izgalmakkal teli sprintfutamát, miután a biztonsági autós szakasz alatt tökéletesen időzített bokszkiállással vette át az elsőséget csapattársától. Antonelli nem tudta győzelemre váltani az első pole pozícióját, Hamilton viszont végre felfért a dobogóra.
Mindenki meglepetésére Andrea Kimi Antonelli szerezte meg a Miami Nagydíj sprintkvalifikációjának pole pozícióját, ezzel a Mercedes 18 éves újonca a legfiatalabb, aki a Formula–1 történetében első rajtkockát szerzett, még ha a sprintfutamról is van szó, míg mögötte a két McLarennel Piastri és Norris rajtolhatott.
A szombati sprintfutam előtt heves zápor csapott le a pályára, aminek erősségét mindennél jobban mutatja, hogy Charles Leclerc már a rajtrácsra vezető körön kicsúszott és falnak csapódott, elvesztve az esélyét arra, hogy induljon a sprintfutamon.
A felvezető kört biztonsági autó mögött tették meg, de annyira csúszós volt a pálya, hogy végül piros zászlóval megszakították a futamot.
A verseny újraindítása után állórajttal vágott neki a mezőny az egyre szárazabb pályának, ami azonban még mindig tartogatott meglepetéseket. Antonelli nem tudta megtartani az első helyét, már az első kanyarban lesodródott az ideális ívről, és nemcsak Piastri, de Norris és Verstappen is megelőzték. Alonso és Lawson is remek rajtot vett, az utóbbi a 14.-ről a 9. helyre lépett fel.
Piastri több körön át tartotta az első helyet, miközben egyre többen slick gumira váltottak. A futam ekkor lett egyre izgalmasabb, és nem várt események is történtek a bokszutcában: a Red Bull túlságosan hamar engedte ki Verstappent, miközben Antonelli a saját helyére próbált beállni, össze is ért az autójuk, miközben törmelék szóródott szét.
All the drama! 😮
Catch this pit lane collision and many other dramatic moments in the Sprint highlights ▶️#F1 #F1Sprint #MiamiGP
— Formula 1 (@F1) May 3, 2025
Piastri kiállt a bokszba, majd mikor Alonso falnak csapódott – mint kiderült, Lawson koccant neki – a pályára hajtott a biztonsági autó, Norris is kiment kereket cserélni, és ezzel az élre került, majd ott is maradt a sprintfutam leintéséig. Verstappen a korai kiengedésért 10 másodperces büntetést kapott, de Albon és Lawson esetét is vizsgálják.
Unfortunate contact between Alonso and Lawson 💥
This is how Fernando's Sprint came to an end 😬#F1 #F1Sprint #MiamiGP pic.twitter.com/zdBuVl3N7F
— Formula 1 (@F1) May 3, 2025
Miamiban tehát a sprintfutam is kettős McLaren-győzelmet hozott, Norris mögött Piastri futott be,
míg a harmadik helyre Lewis Hamilton ért be, köszönhetően a Ferrari ezúttal jól időzített stratégiájának. Remek eredménynek számít Albon negyedik helye, őt Russell és Stroll követte, míg két újonc, Lawson és Bearman is pontszerző helyen ért be.
A sprintfutam több incidensét is vizsgálták, és végül Alex Albon, Ollie Bearman és Liam Lawson is öt másodperces büntetést kapott. Bearmant a bokszutcában veszélyes kiengedés miatt büntették meg, a nyolcadikről a 14. helyre esett vissza, Albon a biztonsági autós szakaszban nem tartotta be az előírt szektoridőt, míg Lawson az Alonsóval való ütközése miatt kapta a büntetést.
A Miami Nagydíj sprintfutamának módosított eredménye:
-
1. Lando Norris McLaren
-
2. Oscar Piastri McLaren
-
3. Lewis Hamilton Ferrari
-
4. George Russell Mercedes
-
5. Lance Stroll Aston Martin
-
6. Júki Cunoda Red Bull Racing
-
7. Andrea Kimi Antonelli Mercedes
-
8. Pierre Gasly Alpine
-
9. Nico Hülkenberg Kick Sauber
-
10. Isack Hadjar Racing Bulls
-
11. Alexander Albon Williamsbüntetéssel
-
12. Esteban Ocon Haas
-
13. Liam Lawson Racing Bullsbüntetéssel
-
14. Oliver Bearman Haasbüntetéssel
-
15. Gabriel Bortoleto Kick Sauber
-
16. Jack Doohan
-
17. Max Verstappen Red Bull Racing
-
18. Fernando Alonso Aston Martinkiesett
-
19. Carlos Sainz Jr. Williamskiesett
-
20. Charles Leclerc Ferrarikiesett
A Miami Nagydíj kvalifikációja szombaton 22 órakor indul, a futamot vasárnap 22 órától nézheted, az eseményeket az M4 Sport élőben közvetíti.
Ez is érdekelhet: