Elegáns színösszeállítással köszön el a MINI Clubman Cooper S, a Final Edition modelleket könnyen fel lehet ismerni a rézszínű kiegészítőkről.

1969-ben jelent meg az első Mini Clubman, ami egészen a 80-as évek elejéig maradt gyártásban és remekül kiegészítette a mindenki által ismert, klasszikus Minit. A Traveller vagy Countryman néven ismert, hosszabb tengelytávú modell nagyobb rakterét jellegzetes szekrényajtókon keresztül lehet megpakolni. Osztott csomagtérajtaja aztán évtizedek után tért vissza a már nagybetűs MINI-ken.

Kétfelé nyíló ajtaja azóta is a Clubman jellegzetessége, melynek 2015-ben bemutatott változata limitált szériával adja át a helyét az új generációnak.

Mind közül ez a Clubman változott a legtöbbet, hiszen az utasok már nem két ajtón juthatnak a kabinba, hanem kényelmesen, négy ajtón át, mint a hagyományos kompakt kombik esetében. 4,25 méteres tengelytávja már bőven elegendő helyet ad a komfortos utazáshoz vagy akár 1250 liternyi csomaghoz az első ülések mögött.

Valójában a Clubman jellegzetessége éppen a szögletesebb orr volt, ezt azonban nem vitte tovább a modern átirat, hanem kerekded formáival szépen illik a MINI arculatába. LED-es fényszóróiban kör alakú menetfények világítanak, a hatalmas maszknak pedig a Final Edition esetében rézszínű kerete van.

Elegáns megjelenésű, kékesen csillogó metál fényezéséhez tökéletesen illenek az izgalmas mintázatú felnik és a szintén réz árnyalatú dekorcsíkok, melyeknek szaggatott mintázata több helyen visszaköszön a 178 lóerős Clubman Cooper S-en.

Union Jack mintázatában világító hátsó lámpái és nyeregbarna bőrkárpitja stílusosan brit hangulatot árasztanak.

Utasterében központi elem a kerek érintőképernyő és az elöl állítható laphosszúságú sportülések, melynek kárpitozásán kis címkék jelzik a búcsúzó kiadást. A Final Edition műszerfalán az 1 of 1969 felirat olvasható.

Hamarosan a MINI teljes kínálata megújul a háromajtós változattól egészen a Countryman szabadidő-autóig, de teljesen elektromos modellből is több érkezik majd, valamint a beltér is a digitalizáció irányába fordul.

Ez is érdekelhet:

A tengerpart stílusos kiegészítője ez a Mini kabrió

Elég ránézni a Mini kabrióra és egyértelmű lesz, miért várjuk a nyarat.

Az Aceman lesz a MINI következő elektromos autója

Az ötajtós MINI helyére érkezhet, és a márka jövőjét is megmutatja a Countryman kistestvére.

A britek Steve Strongja az igazán méregerős országimázs – Mini Clubman John Cooper Works-teszt

Elmebeteg módon komolyan vették a Mininél a John Cooper Works változat ráncfelvarrását.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában