A MINI eddig csak a háromajtós kisautójából kínált tisztán elektromos hajtású változatot, de most elkészült a kabrió is. Hiába tetszene, a megrendeléssel egy kicsit még várnod kell.

A Cooper SE a MINI első teljesen elektromos hajtású modellje sorozatgyártásban, ami az ikonikus kisautó háromajtós változatára épül. Adta volna magát az ötlet, hogy a vászontetős kabrióból is készülhetne elektromos hajtású változat, és a MINI most elő is állt a prototípusával: itt az első elektromos MINI Cabrio!

A képek alapján a Cooper SE nyitott tetős változata készen állna arra, hogy sorozatgyártásba kerüljön.

A MINI egy benzines Cooper S-ből építette a prototípust, és a karosszéria méretei nem változtak, még a csomagtartó is megtartotta a 160 literes méretét. A vászontetőt pedig 18 másodperc alatt le lehet hajtani, 30 km/óráig menet közben is.

Az elektromos kabrió más paraméterei megegyeznek a háromajtós Cooper SE-ével.

Az elektromotorja 184 lóerős, és az első kerekeket hajtja, amivel 7,7 másodperc alatt gyorsul százra, egy feltöltéssel pedig 230 kilométer körül alakul a hatótáv. Az akkumulátor súlyelosztása és merevsége még jót is tesz a MINI Cabrio vezethetőségének.

Mégsem adhatod le a megrendelésed, mert a MINI egyelőre csak egyet készített el belőle,

és nem is tervezi a sorozatgyártást. Nem lesz ez mindig így, a prototípus ugyanis azt mutatja meg, hogy milyen sokoldalú lehet egy elektromos autó a MINI-nél, és a kultikus kisautó következő generációja már sorozatban készülhet elektromos kabrióváltozatban is.

Ez is érdekelhet:

A MINI ezzel az autóval tér vissza a versenypályákra

Nagyobb szárnyat aligha tehettek volna rá.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés