Már a harmadik új modellét mutatja be a Moszkvics, amióta visszatért a működő autómárkák közé, de nem az orosz fejlesztőrészlegük kapott szárnyra. Az első hétüléses Moszkvics ugyanis annyira nem is Moszkvics, de ezt már biztosan sejtetted.

Még csak két éve jelentették be, hogy visszatér a Moszkvics, és már 2022-ben megindult az új modellek gyártása. Nem az orosz mérnökök indultak be ennyire, egyszerűen arról volt szó, hogy a Renault által otthagyott moszkvai üzemnek találtak új funkciót, és az ott készülő kínai autókat saját, jól hangzó márkanév alatt vezették be az orosz piacra.

Az első újkori modell a Moszkvics 3 volt, egy kompakt méretű szabadidő-autó, aminek benzines alapmodelljét hatmillió forintnak megfelelő rubelért árulják, és ennek az autónak Moszkvics 3e néven teljesen elektromos hajtású változata is van. A következő a Moszkvics 6 néven kínált szedán volt,

most pedig itt az orosz márka csúcsmodellje, egy méretes szabadidő-autó, az új Moszkvics 8.
Az új Moszkvics 8 nemcsak a márka eddigi legnagyobb autója, de az első hétüléses modellje is.

Persze ez sem saját fejlesztés, hanem a kínai JAC pár éve bemutatott szabadidő-autójáról, a Sehol X8-ról van szó, amit a Moszkvics emblémájával próbálnak vonzóbbá tenni az orosz vásárlók számára. Jókora hűtőmaszkjával és hátsó fénycsíkjával mindenesetre megfelel a mai divatnak.

4,83 méteres hosszával és 2,83 méteres tengelytávjával a Moszkvics 8 elég tágas ahhoz, hogy családi autó legyen belőle, ehhez a motorja 1,5 literes, turbós négyhengeres benzines, 187 lóerővel és hétfokozatú duplakuplungos váltóval. Nem gondoltuk volna, hogy ezt valaha leírjuk, de az új Moszkvicsban vezeték nélküli telefontöltő és 360 fokos kamerarendszer is van.

Ez is érdekelhet:

Máris itt a Moszkvics következő új modellje

Az Alfa Romeo egykori dizájnere tervezte az alapokat, de azóta csak rontottak rajta.

Hihetetlen, de máris zakatol az új Moszkvics 3 gyártása

Orosz autó gyártása még nem indult ilyen gyorsan, de persze van benne egy trükk.

Visszatérhet a Moszkvics márka, mi is visszatérünk hozzá

Moszkvicsok Magyarországon a Fortepan képein.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve