Minden idők egyik legnagyobb formatervezője Giorgetto Giugiaro, aki megérdemelt pihenését töltötte Szardínián, amikor nem adta ki neki egy kanyar, és hatalmasat borult az autójával, de szerencsére nem esett nagyobb baja.

Mindenkinek van miért szeretnie Giorgetto Giugiarót, hiszen a huszadik század egyik legnagyobb hatású autós formatervezője, az Italdesign stúdió alapítója, és számtalan remekművet tervezett, ő alkotta többek közt az első Fiat Pandát és Volkswagen Golfot, a BMW M1-et, a DeLoreant és a Lotus Espritet, de Nikon fényképezőgépeket és Seiko órákat is tervezett. 1938-ban született, két hét múlva tölti be a 87-edik életévét, és most egy rendkívül súlyos balesetet úszott meg.

Giorgetto Giugiaro és fia, Fabrizio a legendás alkotások közt

Szardínián, a Costa Smeraldán, ahol saját villája van, a Land Rover Defenderével autózott, amikor egy hajtűkanyarban elvesztette az uralmát a jármű felett, és az alacsony szegélyt áttörve 15 métert zuhant az alatta lévő útra. A szemtanúk szerint az autó többször átfordult, de Giugiaro saját lábán várt a mentőkre, akik aztán helikopterrel szállították kórházba, ugyanis az arca és a lábai mellett a csigolyája is megsérült.

A baleset helyszínén készült videóról látszik, mekkorát borult az autójával:

@daniele_teo Incidente di Giorgetto Giugiaro a Porto Cervo #costasmeralda ♬ suono originale - Daniele

Szerencsére más nem sérült meg a balesetben, és Giorgetto Giugiaro két nap múlva el is hagyhatja a kórházat, de három hétig megfigyelés alatt tartják majd torinói otthonában. Fia, Fabrizio szerint, akivel GFG néven közös tervezőstúdiót működtetnek, apja nagyon szívós, és már most azon bosszankodik, hogy augusztusban nem fog tudni motorozni. A helyi rendőrség szerint azon a szakaszon többször is történt már hasonló baleset.

Ez is érdekelhet:

Hosszú és rögös út vezetett a Volkswagen Golf sikeréhez

Szerencsére nem ezekből a prototípusokból lett az első Golf, olasz formatervezőre is szükség volt a sikerhez.

Giugiaro újra megalkotta a Hyundai első tanulmányautóját

Az eredeti elveszett, csaknem ötven évvel később pedig a korabeli tervezője alkotta újra a Pony Coupét.

Az Esprit utódja lehetett volna ez a nyolchengeres Lotus

Giugiaro tervezte, de sosem vált valóra, az egyetlen prototípus most eladó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés