Koncepcióautóként akkora sikere volt, hogy a Polestar úgy döntött, gyártásba adja az O2 Concept néven bemutatott elektromos sportautót. A 2026-ban érkező Polestar 6 az új Tesla Roadster riválisa lehet, ha addigra lesz belőle valami.

O2 Concept néven idén tavasszal mutatott be egy izgalmas roadstert a Polestar, és a koncepcióautó akkora sikert aratott a közönség körében, hogy úgy döntöttek, gyártásba adják. A nevével illeszkedik majd a márka kínálatába, a jelenleg kapható Polestar 2, valamint a hamarosan érkező Polestar 3, 4 és 5 után Polestar 6 lesz a neve.

A Polestar szerint roadster, de mondhatjuk kabriónak, ugyanis 2+2 üléses utastérrel kerül gyártásba a 6-os.

A teljesítménye pedig a sportautókkal is felveszi a versenyt, a két elektromotorja ugyanis több mint 880 lóerős teljesítményre és 900 Nm nyomatékra képes, amivel 3,2 másodperc alatt gyorsul százra, és 250 km/óra a végsebessége.

A hatótávját közel 600 kilométeresnek ígérik, és tölteni is gyorsan lehet majd a 800 voltos elektromos rendszernek köszönhetően.

A bevezető széria neve LA Concept lesz, a tavasszal leleplezett tanulmányautóéhoz hasonló 21 colos kerekekkel, világoskék fényezéssel és világos színű belső térrel, ebből 500 darabot gyártanak majd.

A Polestar 6-ra egy kicsit még várni kell, ugyanis csak 2026-ban kerül gyártásba, de már most lehet foglalni rá gyártási helyet. Ha piacra kerül, akkor a hasonlóan villámgyors Tesla Roadster riválisa lehet, aminek a megjelenését többször is elhalasztották már, és hamarosan az MG is előáll a saját elektromos hajtású roadsterével.

Ez is érdekelhet:

Szakít a volvós stílussal a Polestar legújabb modellje

A hatótávja miatt is érdekes lesz a Polestar 3.

A Polestar úgy gondolja, az elektromos autózás korában sem kell lemondani a roadsterekről

Ebben a kabrióban akkor sem hallod a motor hangját, ha lenyitod a tetőt! A Polestar bemutatta az O2 elektromos roadster-koncepciót.

Hóban-jégen élményautózásra készült ez a spéci Polestar

Mindene megvan, ami a havas-jeges terephez kell.

És ezt olvastad már?
A Honda legnagyobb elektromos autója lesz a Prologue