Bukócsővel, szövet ülésekkel, négypontos biztonsági övekkel, rádió és klíma nélkül a Porsche 959-es nem az a szupersportautó, amivel a luxusszállodák előtt kell parádézni, ezzel versenypályán kell fenni a kanyarokat.

1983-ban tartották Porsche Gruppe B tanulmányautó premierjét, a frankfurti autószalonon bemutatott autó a 959-es előfutára volt. Annyira az utolsó pillanatban készültek el vele, hogy a szalon előtti estén még javában dolgoztak az autón. Innen könnyű kitalálni, hogy eredetileg a rendkívül népszerű és egyúttal rettentően veszélyesnek bizonyuló B csoportos ralira fejlesztették a Porsche összkerékhajtású és turbómotoros szupersportautóját. 1986-ban azonban a finn Toivonen halálos balesete után beszántották a szakágat, melyet az Audi S1 Quattro és a Lancia Delta S4 uralt, így a Porsche 959-es alól eltűnt a játszótér.

Kezdetben több tervet is felvázoltak, hogy milyen műszaki alapokat használjanak majd a 959-es Porschéhoz, de végül úgy döntöttek, hogy a 911-es fejlesztésével mennek el addig, ameddig csak lehet. Ezért a hathengeres bokszermotorra Bosch befecskendezést és KKK turbófeltöltőket akasztottak, hozzá olyan ötfokozatú kézi váltó csatlakozik, melyben terepfokozat is van. Mivel az S1-es Audi óta hátsókerékhajtású autóval nem lehet labdába rúgni a raliban, ezért a 959-es is összkerékhajtású.

2,8 literes turbómotorja 450 lóerőt ad le 6500-as fordulaton és 500 newtonméter csúcsnyomatéka van. A felszereltségtől függően nagyjából 1450 kilogrammos Porsche 959-es a német Auto Motor und Sport korabeli tesztjei szerint 3,7 másodperc alatt gyorsul 100-ra, a végsebessége pedig 318 km/óra. Ezzel a nyolcvanas évek végének egyik leggyorsabb utcára eresztett szupersportautója volt.

Kétféle változatban volt elérhető a Porsche 959-es, a kellemesebb Komfort és a dinamikusabb Sport.

Egyértelműen felfedezhetőek a 959-esben a 911-es vonalai, de a karosszériáját rendesen kiszélesítették. Ezeket az elemeket és a váz egyes darabjait alumíniumból és kevlár kompozitból készítették, az ötküllős felnik könnyű magnéziumból vannak. Az autót nem a zuffenhausenben gyártották, hanem a Porsche ellenőrzése alatt a Karosserie Baur üzemében. A Komfort adaptív felfüggesztése helyett a Sportban hagyományos kézzel állítható futómű van, utasterében pedig bőrbe varrt bukócső.

Bőrülések helyett szövetkárpitok vannak a Porsche 959 Sport utasterében, az üléseken négypontos versenyövek függenek. Majdnem 100 kilogrammal könnyebb a Komfortnál, mert könnyebbek a beltéri burkolatok, nincs benne klíma és rádió sem. Mivel a legtöbb 959-est a kényelmesebb változatban adták el, ezért ez a Sport igazi különlegesség, melyet amerikai tulajdonosa közvetlenül a Porschétól vásárolt 1988-ban.

Első tulajdonosa, Werner Funk a kaliforniai La Jollában élt, de az autót sosem vihette magával.

Mivel felelt meg az amerikai szabályoknak, ezért a Porsche 959-est nem lehetett forgalomba helyezni az Egyesült Államokban. Éppen ezért Werner Funk néhány hét birtoklás után eladta az autót, de még előtte egy Ferrari 288 GTO és egy F40-es társaságában hajtotta meg versenypályán a Porsche 959 Sportot. Ezek után az autó nagyrészt Svájcban futott, majd veterán korára került át Amerikába.

Amikor a 959-es megjelent, még teljesen más volt a világ. Magyarországon ez még a rendszerváltás előtti időket jelenti, de Németországban is még állt a berlini fal. Ezekben az időkben kértek el 431 550 német márkát a világ egyik leggyorsabb autójáért a Porschénál.

Ez is érdekelhet:

Így lett a 80-as évek legdurvább 911-ese a Ruf CTR

Nyomába sem érhetett a Ferrari Testarossa, de még a Porsche 959-es sem. A CTR feltette a térképre a Rufot.

Csodálatos ajándék volt ez a Mercedes 500 SEL egyenesen az AMG-től

Ez csak nagyon nagy karácsonyfa alatt fért volna el.

Nincs még egy ilyen Porsche 959-es

Millió eurós ritkaság ez a különleges Porsche a 80-as évekből.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A futás nem csak a rekortánpályán kezdődik! Íme az NN Ultrabalaton két magyar ultrafutójának edzéstippjei

Ha fotós csúcstelefont keresel, a Xiaomi 15 sorozatnál ne keress tovább!

„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton

További cikkeink a témában
Hirdetés