A Porsche nagyon ráment a hibrid hajtásra, már a harmadikat mutatja be az új Cayenne-ből, az alapmodell és a csúcsváltozat közé lőtt S E-Hybridet.

Idén tavasszal jött ki a Cayenne harmadik generációjának alaposan felújított változata, és az eltelt idő alatt újabb motorvariánsokat is bemutatott belőle a Porsche. A legújabb Cayenne kínálatából immár háromféle hibrid közül választhatja ki mindenki a számára legjobbat.

Az újonnan bemutatott Cayenne S E-Hybrid, mint a neve sejteti, a Cayenne E-Hybrid és a Cayenne Turbo E-Hybrid közötti helyet foglalja el a választékban.

Ami a teljesítményét illeti, inkább az előbbihez áll közelebb, annak enyhén sportosabb kiadása lesz.

A Cayenne S E-Hybridben, mint az alapmodellben is, háromliteres V6-os benzinmotor dolgozik, ahhoz hasonlóan 353 lóerős teljesítménnyel, hozzá egy 176 lóerős elektromotor tartozik.

A különbség a kombinált teljesítményben van, ami 470 helyett 519 lóerő lett.

A sportos hibrid ezzel 4,7 másodperc alatt gyorsul százra és 263 km/óra a végsebessége, ami azt jelenti, hogy ugyan nehezebb, mégis éppen olyan gyors, mint a tisztán benzines Cayenne S. Az S E-Hybrid ahhoz képest 90 kilométert képes menni tisztán elektromosan a 25,9 kilowattórás akkujával.

Ez is érdekelhet:

Minden idők legerősebb Porsche Cayenne-je lett az új Turbo E-Hybrid

A Turbo GT-nél is erősebb a Cayenne új változata, ráadásul zöld rendszámot kaphat.

Itt az utolsó benzinmotoros Porsche Cayenne

Aki még szeretne Porsche Cayenne-ben V8-as motort röfögtetni, annak ez az utolsó hívás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
31% Nem, tök jó, hogy van.
38% Azonnal, értelmetlennek tartom.
31% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés