A Porsche már korábban bejelentette, hogy a kisebbik szabadidő-autója, a Macan utódja tisztán elektromos hajtású lesz, és most részleteket is elárult a vadonatúj platformra épülő modellről, amit a Taycannál is hatékonyabbnak ígérnek.

A Porsche már nagyban dolgozik a Macan utódján, ami teljesen elektromos hajtású lesz, és a PPE (Premium Platform Electric) platform adja az alapját, amit az Audival közösen fejlesztenek a felsőkategóriás elektromos autók számára. Mivel moduláris platformról van szó, ezért a tengelytáv, a nyomtáv és a hasmagasság szabadon variálható, így különböző kategóriás autókat lehet rá építeni, az Audinál például az új A6 e-tron és Q6 e-tron is ezt használja majd.

Azt már korábban lehetett tudni, hogy 800 voltos elektromos rendszer kapcsolódik majd a platformhoz, ami nagy teljesítményt és villámgyors töltést tesz lehetővé. A Porsche szerint

az új Macan gyorsabban tölthető lesz, mint a Taycan, pedig annak 270 kilowattos töltését sem keveselltük.

A fejlesztők célja az, hogy a maximális töltési teljesítményt kihasználva 25 perc alatt elérhető legyen a 80 százalékos töltöttség.

A Macan ehhez egy akár 100 kilowattóra kapacitású akkumulátort használ, és bár nem lesz meg benne a Taycanban is használt kétfokozatú áttétel, a Porsche jóval hatékonyabbnak ígéri az új generációs elektromos autóját. A hatótávjáról még nem árultak el részleteket, de azt hozzátették, hogy

többet megy el egy feltöltéssel, mint a Taycan, annak ellenére, hogy a magasabb építése miatt kedvezőtlenebb légellenállású.
A teljesítményére sem panaszkodhatunk majd, az új Macan csúcsmodellje több mint 600 lóerős lesz,

1000 Nm nyomatékkal. Az első és a hátsó kerekeket is külön elektromotor hajtja majd, de a hátsó kapja a nagyobb szerepet, ahol nyomatékvektorozásra is lehetőség lesz. A széria adaptív futóművel, az opciós légrugózással és a hátsókerék-kormányzással az elektromos Macan olyan dinamikus lesz, mint amit a Porschétől elvárunk.

A prototípusok már nagyban futják a tesztköreiket, de az autóra még egy kicsit várnunk kell: az új Macan eredetileg már 2023-ban bemutatkozott volna, de csak 2024-ben érkezik az utakra. A következő években azonban egyre több Audi és Porsche épül a PPE platformra, hiszen az Audi már 2026-tól csak elektromos autókat mutat be, a Porschének pedig 2025-re a kínálat fele, 2030-tól a 80 százaléka tisztán elektromos hajtású lesz.

Ez is érdekelhet:

Még egy teljesen elektromos autót mutat be a Porsche

Három hét múlva megismerhetjük, itt az előzetese.

Jön a mindenen átgázoló Porsche 911 Dakar

Emelt hasmagasság és terepgumik egy sportautón – hamarosan beköszönt a Porsche 911 Dakar.

Az Audi nem adja fel a kombit, az A6 e-tronból is lesz Avant

Megmutatta az Audi, hogy milyen kombit gyárt majd az elektromos autók korában. Mit szólsz hozzá?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában