Túlsúlyos autó és nulla tapadás: hiába a saját motor, a Red Bull egyelőre tehetetlenül nézi, ahogy a középmezőnybe süllyed.

A Red Bull számára eddig ismeretlen és meglehetősen fájdalmas tereppé vált a Formula–1 idei szezonja az új szabályrendszer bevezetésével. A japán versenyhétvége szabadedzésein Max Verstappen több mint hét tizedmásodperccel maradt el a leggyorsabb George Russelltől, a szuzukai időmérőn pedig már a Q2-ben kiesett, és végül csak a tizenegyedik rajtkockába kvalifikálva magát.

Mélyponton a Red Bull: Max Verstappen történelmi pofonba szaladt bele Szuzukában

Max Verstappen olyat élt át a Japán Nagydíj időmérőjén, amire tizenegy éve nem volt példa, és a rádióban elhangzottak alapján a Red Bullnál most óriási a baj.

Az idény eddig lement két és fél versenyhétvégéjén látottak abba az irányba mutatnak, hogy

a Red Bull visszazuhant a középmezőnybe.

A számok kíméletlenek, hiszen a csapat 2015 óta nem kezdett ilyen gyengén, az első két futamon gyűjtött 12 pont pedig egyenesen válságüzemmódról árulkodik. Jelenleg csupán az ötödik helyen állnak a bajnokságban, pontegyenlőségben a Racing Bullsszal, ami a korábbi dominancia tükrében szinte felfoghatatlan.

Verstappen nem is rejtette véka alá a véleményét az RB22-es hiányosságairól, Kínában például rendkívül keményen fogalmazott a sprintkvalifikáció után, mondván: „semmi tapadás. Őszintén szólva szerintem ez a legnagyobb probléma. Nincs tapadás, nincs egyensúly, egyszerűen rengeteg időt veszítünk a kanyarokban”.

A technikai gondok ráadásul összetettek, a lassú kanyarokban jelentkező alulkormányzottság mellett az autó tíz kilogramm túlsúllyal is küzd. Ez az extra tömeg rontja a kigyorsításokat, nehezíti a féktávokat és drasztikusan gyorsítja a gumikopást is. A nehézségek hátterében az a merész vállalás áll, hogy a csapat saját erőforrást fejleszt az új szabályrendszer mellé, de Laurent Mekies csapatfőnök szerint a bahreini és szaúdi futamok elmaradása miatt nyert öthetes fejlesztési ablak meghozhatja a várt áttörést.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: )

Ez is érdekelhet:

Miért jobb a Mercedes-motor a Mercedesben, miközben a McLaren, az Alpine és a Williams is ugyanazt használja?

Az szezonnyitón a Mercedes ügyfélcsapatai, azaz az Alpine, a McLaren és a Williams is jóval lassabbnak bizonyultak a gyári autóknál. De miért?

Vészfék az F1-ben? Már a második futam után belenyúlhatnak az új éra legfontosabb szabályaiba

Még az új éra eddigi abszolút favoritjának számító Mercedes is támogatja.

Identitásválságba sodródhat az F1 az új motorszabályok miatt?

Az F1 története során talán most először nem technikai, hanem identitásbeli kérdéssel néz szembe.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Soha nem volt ilyen alacsony a Dacia részesedése a román autópiacon

„Keresni fogja a kiutat” – Verstappen is elhagyhatja a Red Bullt Montoya szerint

„Hülye lennél nem elfogadni” – Verstappen maga biztatta a távozásra a McLarenhez aláíró mérnökét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
28% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.