Még nincs itt az ideje a ráncfelvarrásnak, de a Škoda több téren is csiszolt az elektromos szabadidő-autóján. Az Enyaq kínálatában megjelent egy nagyobb akkus, erősebb változat, a kínálatba pedig megérkezett a Laurin & Klement csúcsfelszereltség.

2020-ban jelent meg a Škoda első eleve elektromosnak tervezett autója, az Enyaq iV, és ugyan most még nem jött el az ideje a ráncfelvarrásnak, de több részletét is átdolgozta a modellnek a cseh gyártó. Az egyik apró újdonság, hogy eltűnik a nevéből az elektromos hajtást jelentő iV utótag, mostantól egyszerűen csak Škoda Enyaq és Enyaq Coupé lesz a neve.

A dizájn ezúttal még nem változik, bár a Škoda nemrég megmutatta nekünk, hogyan képzeli el az Enyaq és az Enyaq Coupé ráncfelvarrását. A Vision 7S tanulmányautón látott új orrot kapja meg a Škoda középső elektromos autója is, és bár

Oliver Stefani, a márka vezető dizájnere szerint az új autó gyakorlatilag készen van, a bevezetésére két évet még várnunk kell.

A kínálat addig is egy új változattal bővül, az Enyaq 80 és 80x mellé, vagy akár annak a helyére érkezik az Enyaq 85 és 85x. A Škoda eddig az akkumulátor kapacitását jelezte ezzel a számmal, a 80-nak nettó 77 kilowattórás akkuja volt, és bár

az új modell adatát még nem árulták el, a hatótávja 570 kilométerre nőtt az eddigi modell 544-éhez képest.
Mindezt ráadásul a teljesítmény növelése mellett, az Enyaq 85 és 85x ugyanis erősebb is lesz a 80-nál.

A jelenlegi modell hátsókerék-hajtással 204 lóerős, összkerékhajtással 265 lóerős, míg az újdonság egy- és kétmotoros változatban is egyformán 286 lóerőre lesz képes. Az Enyaq ezzel 8,7 helyett 6,7 másodperc alatt gyorsul százra.

A csúcsmodell továbbra is a 299 lóerős RS lesz, de a Škoda bemutatott egy luxusváltozatot is. Az autógyártó alapítóinak tiszteletére régóta Laurin & Klement a legelegánsabb kivitelek neve, és mostantól az Enyaq is rendlehető L&K emblémával, gazdag felszereltséggel, ezüstszínű részletekkel és szellőztethető bőrülésekkel.

Ez is érdekelhet:

Szobrokkal mutatta meg a jövő autóit a Škoda

Megnézhettük, mire számíthatunk a Skodától a következő három évben.

299 lóerős RS változatban is itt a Škoda elektromos autója

A kupé után már a terepjárósabb karosszériájú Enyaq iV is rendelhető RS-ként.

Sportos változatban is itt a Skoda elektromos autója

A világító hűtőmaszk ezen is rajta van.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés