Hatvanöt évvel ezelőtt egyszerre két modell története is elkezdődött a Škodánál. Az együtt bemutatott Octavia és Felicia neve később visszatért, és a kilencvenes években ismét új korszakot indított a cseh gyártónál.

1959. márciusban egyszerre két új modellt is elvitt a Škoda a vasfüggönyön túlra, a már akkor is nagy elismertségnek örvendő genfi autószalonra. Az egyik egy limuzin volt, az Octavia, míg a másik egy kabrió, a Felicia, amelyek új nevükön kívül a friss műszaki tartalmukkal is hódítottak, ezeken a modelleken ugyanis a laprugós felfüggesztést csavarrugókra és teleszkópos lengéscsillapítókra cserélték.

Felicia a genfi autószalonon: akkoriban divatos és korszerű modellnek számított a csehek kabriója

Latin nevek

Új korszakot kezdett a két modell abban is, hogy a korábban használt számok helyett már fantázianevet kaptak. A Škoda 440 és 445 utódja lett az Octavia, amelynek neve a latin octava, azaz nyolcadik szóból származik, arra utalva, hogy ez volt a márka nyolcadik modellje a második világháború vége, 1945 óta.

Formájával nem sokban tért el az elődjétől az Octavia, amelynek alapmodelljét 1,1 literes, 40 lóerős négyhengeres benzinmotorral szerelték, ez négyfokozatú váltón keresztül a hátsó kerekeket hajtotta. A csúcsmodellnek számító Octavia Super motorja már 1,2 literes és 45 lóerős volt, ezzel 110 helyett 115 km/órás sebesség elérése is lehetővé vált.

A prototípusa ugyan már 1960-ban elkészült, de csak a következő évben került gyártásba az Octavia kombi

a Super változat 42 lóerősre izmosított motorjával. A lehajtható hátsó üléseivel még praktikusabb kombi végül a modellcsalád leghosszabb életű tagja lett, ugyanis egészen 1971-ig, még a farmotoros modellek korszakában is gyártották.

Amerikai szépség

Az Octavia mellett szintén 1959-ben jelent meg egy izgalmasabb modell, a Felicia is. A Škoda 450 utódjának szánt kabrió neve szintén latin eredetű, a felicitas szóból származik, ami boldogságot jelent, és egy ilyen életstílus-autó valóban a szabadságot ígérte azoknak, akik hozzáférhettek a hajdani Csehszlovákiában és a baráti országokban.

Persze a Felicia sem maradt meg a határokon belül, a Škodának nagy tervei voltak vele.

1959-ben ezért a genfi, majd a lipcsei autószalon után elvitték az Egyesült Államokba, a New York-i autókiállításra, ahová hetven autógyártó érkezett a világ minden tájáról. A Škoda csinos kabriója iránt pedig meglepően nagy érdeklődés mutatkozott.

Már csak azért is felkeltette a figyelmet a Škoda Felicia, mert az 1957-es amerikai szépségkirálynővel, Charlotte Sheffielddel reklámozták.

Bejött a promóció, mert míg az elődjéből, a 450-esből mindössze ezer darabot sikerült eladni, addig a Felicia csaknem 15 ezer példányban fogyott el 1964-g, Európán kívül Közép- és Dél-Amerikában, és még Afrikában is eladtak belőle.

Új korszak hajnalán

Nem sokkal később az Octavia és a Felicia helyét átvették a farmotoros modellek, amelyek évtizedekre meghatározták a Škoda kínálatát, de a márka újjászületésére ismét elővették a jól csengő klasszikus neveket. A megújulást a Bertone által tervezett Favorit indította el, és miután a Škoda a Volkswagen-csoport része lett, az utódja kapta a szép emlékű Felicia nevet.

1994-ben mutatkozott be az új Felicia, amely tulajdonképpen a Favorit alaposan átdolgozott változata volt,

többek közt légzsákkal, légkondicionálóval és blokkolásgátlóval is felszerelték. A csehek 1,3-as motorja helyett a VW-től származó 1,6-os benzines és 1,9-es dízelmotorral is lehetett kérni, kombi és pick-up változatban, sőt, Fun néven még mókás szabadidő-autóként is készült.

Még nagyobb mérföldkőnek számított az 1996-ban bemutatott Octavia, az első olyan Škoda, amit már az alapoktól a Volkswagen-csoporton belül terveztek meg.

Sőt, megkaphatta azt a padlólemezt, amit az új Golf, az Audi A3 és a TT számára fejlesztettek ki, a tervezésénél pedig Luc Donckerwolke is ott volt, akit később a Lamborghini Gallardo dizájnereként ismertünk meg.

Rövidesen a Škoda legkeresettebb modellje lett az Octavia, amelynek újkori generációiból eddig több mint hétmilliót adtak el. A limuzin és kombi karosszériával, sportváltozatban és összkerékhajtással is készülő modell második generációja 2004-ben, a harmadik 2012-ben jelent meg, a jelenlegi negyedik széria 2019 óta készül, és éppen most frissítették fel.

(Fotók: Škoda, Getty Images, Fortepan)

Ez is érdekelhet:

A csehszlovák forradalom autója – Škoda Favorit

Csehszlovákiában és a Škodánál egyszerre zajlott komoly korszakváltás.

A praktikum diadala – 25 éves a Škoda Octavia kombi

Huszonöt évvel ezelőtt tért vissza a Škoda Octavia kombi változata, mely megmutatja, hogy egy jó kombira mindig szükség van.

A Skoda egyik legőrültebb autója volt a Felicia Fun

A kabrióvá alakítható pick-up igazi ritkaság.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában