A hibrid és elektromos változatban is készülő Kona kínálatának másik végére érkezik a sportos N kivitel, amiről néhány részletet megosztott a Hyundai.

A Hyundai egyik legsokoldalúbb modellje a nemrég ráncfelvarráson átesett Kona, a szabadidő-autót ugyanis benzines, dízel, hibrid és elektromos változatban is lehet kapni.

Maszk nélkül jön a megújult Hyundai Kona Electric

Belül is van egy pár újítása a Hyundai elektromos autójának.

A sportos hangulatú N Line mellé pedig hamarosan érkezik egy igazi sportváltozat is. A Hyundai most megmutatta az álcázott autót, és elárult néhány részletet a Kona N-ről.

A motorját nem méretezték alul, hiszen egy kétliteres, turbós négyhengeres benzinmotor dolgozik majd benne.

A teljesítményét nem árulták el, de az i30 N-ben ugyanez a motor 250 és 280 lóerős változatban kapható. Az i30 N-nel ellentétben azonban nem biztos, hogy kézi váltós is lesz belőle, csak a nyolcfokozatú duplakuplungos váltót említi a Hyundai.

A Kona már most rendelhető az 1,6 literes, 198 lóerős benzinmotorral, DCT váltóval és összkerékhajtással, ami a 200 lóerős Ford Puma ST ellenfele.

Az ennél erősebb Kona N olyan modellek riválisa lehet, mint a 300 lóerős Audi SQ2 és Volkswagen T-Roc R.

Az álcázott képek alapján a bemutatójára már nem kell sokat várni.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ötmillió eurós Ferrari a magyar autófotós lencséjén keresztül

926 kilométeres hatótávval és sci-fi kormánnyal itt a megújult Mercedes-Benz EQS

Kötelező lenne biztosítást kötni elektromos rollerekre is, de a rolleresek kb. 80%-át nem izgatja a dolog

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni