Sportos modellekből sosem volt hiány a Subaru kínálatában, és bár az utóbbi időben a szabadidő-autók kerültek előtérbe, a tokiói autószalonon kiállított koncepció azt mutatja, hogy nem felejtették el teljesen a sportautókat.

A Subaru nevéről éppúgy eszedbe juthatnak a világbajnok raliautók, mint a belevaló szabadidő-terepjárók, és az utóbbi időben inkább ezek kerültek előtérbe. A Crosstrek, a Forester és az elektromos Solterra mellett azonban ott a klasszikus sportautók egyik utolsó képviselőjeként a BRZ, és az idei tokiói autószalonra is érdekes koncepcióval készült a Subaru.

A Sport Mobility Concept névre keresztelt tanulmányautó épp azt mutatja meg, amire a nevéből következtethetsz: a jövő közlekedésének sportos oldalát. Sok információt nem árultak el róla, de elég csak ránézni, hogy észrevedd, mire gondoltak vele,

legalábbis minket egy kicsit a legendás Impreza STi-re is emlékeztet a kétajtós karosszériája.

A jövő tanulmányautója persze már crossover stílusú, és a Subarunak még ez is jól áll, úgy tűnik, hogy a murvás pályákon sem lehetne zavarba hozni ezt az autót. A Sport Mobility Concept természetesen összkerékhajtású, és már kitalálhattad, hogy tisztán elektromos hajtású. Sebaj, ha így néz ki, felőlünk bármi hajthatja a kerekeket.

A Subaru egyelőre nem árulta el, hogy mi a célja a tanulmánnyal, de nem bánnánk, ha a hamarosan kifutó BRZ utódja hasonló formájú lenne. Szögletes sárvédő-szélesítéseivel, rövid túlnyúlásaival és ralis stílusú kerekeivel egyedi karakter, amit örömmel látnánk az utakon. 2028-ig négy új elektromos autót mutat be a Subaru, és ez lehetne az egyik közülük.

Ez is érdekelhet:

Az új STI helyett ezt építette a Subaru a WRX-ből

Sportos crossover szedán kézi váltóval? Jöhetne.

Japán kiváltsága a Subaru BRZ STi Sport

Nem kell nagyon irigykedni, erősebb nem lett.

A világvége még nem jött el, de a Subaru első elektromos STI-je igen

Szentségtörés lenne egy elektromos hajtású STI?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Sacco, a legszebb Mercedesek atyja

Nem fog több taxit gyártani a Mercedes, pedig évtizedekig profin csinálták

Estélyre és földbirtokra ugyanazzal a kombival – Mercedes-Benz E 300 de All-Terrain-teszt

További cikkeink a témában