Max Verstappennek nem tetszett, hogy csak második lett Szaúd-Arábiában, ami nem is maradt reakció nélkül.

Max Verstappent tőle megszokotott hatalmas felzárkózást mutatott a múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon, ugyanis a 15. helyről rajtolva intették le csapattársa, Sergio Pérez mögött a második helyen, emellett pedig még a leggyorsabb körért járó plusz egy pontot is bezsebelte – ebből most kisebb feszkó is van a Red Bull berkein belül:

Egy pont miatt feszült egymásnak Verstappen és Pérez a Red Bull kettős győzelme után

Sergio Pérez szaúdi futamgyőztes magyarázatot vár a Red Bulltól.

A holland nem volt elégedett a vasárnapi futamon elért eredményével, ezt nem is titkolta el, ezzel viszont sikerült saját csapatának is odaszúrnia:

„Mindenki boldog a csapatnál, de én személy szerint nem, mert nem azért vagyok itt, hogy második legyek. Ez különösen akkor fájdalmas, amikor a gyárban keményen dolgozol, hogy jó formán érkezz meg a versenyre és minden tökéletesen a helyén legyen, erre a futam a felzárkózásról szól”.

A Mercedes korábbi pilótája, a 2016-os világbajnok Nico Rosberg megkérdőjelezte Verstappen hozzáállását, és azt mondta, hogy „kegyelmesebbnek” kellene lennie, figyelembe véve a Red Bull által neki adott kihívót, amely Bahrein és Szaúd-Arábia szerint sokkal jobb, mint az összes többi 2023-as F1-ben. .

„Nem jó ezt látni. Azt is elmondták nekünk, hogy kihagyta a csapattalálkozót is. Szerintem ez nem jó hozzáállás és nem jó mentalitás a szezon elején, amikor a csapat ilyen nagyszerű munkát végez az autóval és keményen dolgozik. Azt gondolom, lehetne hálásabb is.”

(Forrás: Formula1.com, Planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Akkora gondban van a Mercedes, hogy Hamilton már a Ferrarihoz akar igazolni?

Már akkor is lehetett hallani, hogy Lewis Hamilton a Ferrarihoz igazolhat, amikor nagyon ment a Mercedesnek, mi lesz most, hogy szenved a csapata (egy jó ideje)?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve