A szegény embert még az ág is húzza tipikus esete.

Max Verstappent a motorelemek cseréje miatti hátrasorolás sem akadályozta meg abban a hétvégi Belga Nagydíjon, hogy a 14. helyről rajtolva tönkreverje a teljes mezőnyt, beleértve a legnagyobb riválisát, Charles Leclerc-t is.

Verstappen a 14. helyről olyan simán nyert Belgiumban, mintha csak pole-ból rajtolt volna

A Belga Nagydíj versenyhétvégéjén lehetetlen volt megverni a Red Bullt, Max Verstappen pedig egyértelműen egy másik ligában játszik.

A Ferrari fiatal monacóija csak az ötödik hatodik helyen végzett a spái futamon, és bár a győzelemre egészen biztosan nem lett volna esélye (mert olyan brutális volt a Red Bull és a címvédő ezen a versenyhétvégén), de ennél azért valamivel előrébb végezhetett volna, ha

Verstappen sisakjáról származó fóliadarab nem tömíti el Leclerc Ferrarijának jobb első fékhűtőnyílását.

Nevetséges dolognak tűnik így elsőre, de valójában ennek köszönhetően a monacóiank már a harmadik körben ki kellett mennie bokszba, de egy nem tervezett kiálláson túl még a sebességmérő szenzorát is tönkretette (ami hűtés hiányában elszállt). Azt pedig egyenesen Mattia Binotto csapatfőnöktől lehet tudni, hogy ezért történhetett meg az is, hogy Leclerc átlépte (1 km/órával) a megengedett bokszutcai sebességhatárt is, amiért ötmásodperces időbüntetést kapott a leintést követően, ezzel bukva még az ötödik helyét is.

(Forrás: Reuters, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Breaking: Az Audi beszáll a Forma–1-be

Lesz egy új autómárka a Forma–1-ben.

Idő előtt távozik Daniel Ricciardo a McLarentől

Ülés nélkül maradt Daniel Ricciardo 2023-ra, olyan sok lehetősége pedig nincs.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés