A Volkswagen haszonjármű-részlegének gyűjteményében igencsak érdekes járművek is találhatók, például az a Bulli sínautóbusz, ami hosszú éveken át a vasút szolgálatában volt, és ma is bármikor kapható egy kis kirándulásra.

1954-et írtunk, amikor a német államvasutaknak, a Deutsche Bundesbahnnak szüksége volt egy új kompakt szolgálati járműre. Nem akartak teljesen az alapoktól egy újat fejleszteni, ezért a Volkswagen sokoldalú haszonjárművet, az első Transportert vették elő, hogy praktikus sínautót építsenek belőle. Két céget bíztak meg az építésével, a rosenheimi Beilhack és a donauwörth-i Waggon- und Maschinenbau is 15-15 darabot alakított át vasúti használatra.

A vasúti Bullikat főleg a pálya és a jelzőberendezések karbantartására használták, ezzel utaztak a vasút szakemberei a pályát ellenőrizni és a hibákat javítani. Méghozzá elég sokáig, hiszen csak a hetvenes években vonták ki a járműveket a forgalomból. Mára csupán néhány példánya maradt fenn működőképes állapotban, és ezek közül is kevés van olyan remek formában, mint amit a Volkswagen haszonjármű-részlege a műhelyében őriz.

Miből lesz a sínautó?

Három főbb részből áll össze a sínekre szánt Bulli. A jól ismert, ikonikus T1-es karosszériából, a megbízható 1,2 literes, négyhengeres bokszermotor ipari használatra szánt, 28 lóerős változatából, valamint egy hidraulikus emelő-forgató mechanizmussal ellátott vasúti alvázból. A zseniális megoldás lehetővé tette, hogy akár egyetlen ember felemelje és megfordítsa a járművet, így nem kellett hátramenetben vezetni a kiindulási pontra.

Első ránézésre egy kicsit furcsa ez a Volkswagen Bulli, és nemcsak a vasúti kerekek miatt,

hanem azért is, mert a hagyományos fényszórókat és hátsó lámpákat leszerelték, és a helyüket befalazták. Minderre azért volt szükség, hogy a Volkswagen sínautója is megfeleljen a vasúti közlekedés szabályainak, így az előírásoknak megfelelő lámpákat, elöl két fehéret, hátul egy pirosat a vasúti előírásoknak megfelelően szerelték fel.

A képeken látható jármű a bajorországi Plattling vasúti üzemében kezdte a pályafutását, majd a jelzőberendezés-karbantartó telepen szolgált tovább. A hetvenes években társaihoz hasonlóan kivonták a forgalomból, a nyolcvanas évek végén egy vasúti gyűjtő vásárolta meg, míg ma a Volkswagen Haszonjárművek hannoveri főhadiszállásán található, ahol időnként előveszik egy kis gurulásra.

Szinte hihetetlen ekkora darabszám mellett, de a vasúti Bullinak még prospektusa is volt, amely elmondja, hogy ez az univerzálisan használható sínjármű vonzó, áramvonalas karosszériát kapott. A kerekek acélból készültek, átmérőjük 550 milliméter, a tengelyek gördülőcsapágyakon futnak, a rezgéseket gumielemekkel csillapítják. A vezetőfülkében két ülés, hátul két háromszemélyes üléspad kapott helyet, ezek szállításkor kiszerelhetők.

Nincs szükség kormányra

Nagyon furcsa, hogy erről a Bulliról hiányoznak a visszapillantó tükrök, és nincs benne kormánykerék, de a vasútrajongók tudják, hogy egy sínjárműnél éppen ez a természetes. Milyen utazni benne? Az első néhány méter valóban szürreális érzés, de hamar hozzá lehet szokni a sínek monoton zakatolásához, és már élvezhetjük is a tájat.

Az biztos, hogy egy ilyen Bulli nem fog szembejönni az úton, hiszen ez ugye a sínen megy.

Mai szemmel kicsinek számított az első Bulli, a 4,1 méteres hosszához 1,75 méteres szélesség társul, a speciális kerekek és felfüggesztés helyigénye miatt a magassága 1,85 méter. A vasúti átalakításokkal együtt is csak 1,5 tonnát nyom, és 670 kilogrammot szállíthat, a gyári adatok szerint 70 kilométeres sebességgel képes száguldani.

A Volkswagen haszonjármű-üzletágában a veteránok felújításán dolgozók minden láttak már, de ez a Bulli számukra is újdonság volt. Az első útján több mint 32 kilométert tettek meg vele, áthaladtak egy közel 250 méter hosszú, 24 méter magas viadukton, és öt kilométert alagutakban tettek meg, miközben 154 méteres szintkülönbséget győztek le.

Ez is érdekelhet:

Nem a szemed káprázik, ez tényleg egy Volkswagen nyerges lakóautó

Ha már úgyis szentségtörés, egy Audi S3 motorja hajtja.

A hernyótalpas Volkswagen T1 beindítja a fantáziád

Gyönyörűen felújították az egyetlen fennmaradt példányt.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés