A Volkswagen bejelentette a jövőre vonatkozó stratégiáját, ami szerint a legjobb elektromos autók gyártója szeretne lenni, de egyelőre a benzines modellek is maradnak a kínálatban.

A napokban több nagy autógyártó, például a Ford, a Jaguar és a Volvo is bejelentette, hogy egy évtizeden belül teljesen elektromos hajtású autók gyártására állnak át.

2030-tól a Ford is csak elektromos autókat kínál majd

Az egyik legérdekesebb, egy Focus-méretű elektromos autó már két éven belül érkezik.

Most a Volkswagen is megmutatta a jövőre vonatkozó stratégiáját, és a német gyártó tervei realisztikusabbnak tűnnek, szerintük ugyanis 2030-ra az európai kínálatuk 70 százalékát adják majd az elektromos autók, és egyelőre maradnak a benzines modellek is.

A Volkswagen persze továbbra is nagyon hisz az elektromos autózásban,

ezért 60 milliárd eurót fektetnek be az e-mobilitásba, és mostantól minden évben legalább egy új elektromos autót mutatnak be. A már kapható ID.3 és a hamarosan érkező ID.4 után ez idén a kupéformájú ID.5 és a hétüléses ID.6 lesz, jövőre pedig jön a klasszikus Transportert idéző stílusú kisbusz, az ID Buzz sorozatgyártású változata.

2023-ban kerül gyártásba az ID Space Vizzion néven bemutatott koncepció, ami a Passatnál is nagyobb elektromos autó lesz,

700 kilométeres hatótávval, és a Volkswagen kínálatának csúcsára érkezik. Ralf Brandstätter, a Volkswagen CEO-ja azt is megerősítette, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a Passatnak is elkészül az utódja, és nem elektromos autó lesz, egy ideig tehát a benzines modellek is maradnak a kínálatban.

A Volkswagennél belátják, hogy a piacvezető pozícióhoz elengedhetetlen a csúcsminőségű fedélzeti rendszer, ezért ennek fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy mindig a legújabb szoftver kerüljön az autókba, a frissítések pedig mostantól már online érkeznek.

A márka célja az, hogy a legmodernebb funkciókat a lehető legegyszerűbben tudjuk kezelni, ami a legújabb Volkswagenekben eddig nem feltétlenül volt igaz.

A hálózatba kapcsolt elektromos autókból azért is szeretne minél többet eladni a Volkswagen, hogy a használatuk során keletkező adatokból felpörgessék az önvezető autózás fejlesztését. Herbert Diess, a Volkswagen vezérigazgatója korábban

elismerte, hogy ezen a téren lemaradásban vannak a Teslával szemben, de mindent megtesznek, hogy ledolgozzák a hátrányukat,

ezért az önvezető autózás szerintük akár már 2030-ban realitás lehet.

A Volkswagen közben az elektromos autók következő generációján is dolgozik, és az első modellt egyelőre csak Project Trinity néven emlegetik. A sziluettjén kívül mást még nem mutattak meg róla, de azt sejteni lehet, hogy egy szupergyors szedánról lesz szó, amiben elsőként jelenik meg a 4-es szintű önvezetés, teljesen levéve a terhet a sofőr válláról. A sorozatgyártása a tervek szerint 2026-ban indulhat, ismét új fejezetet kezdve a Volkswagennél.

Ez is érdekelhet:

Nahát, kabrió lehet a Volkswagen elektromos autójából

Lenne értelme egy teljesen elektromos hajtású kabriónak? Mutatjuk a képeit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában