Nagy bejelentést tett a Ford, a nem is olyan távoli jövőben kizárólag elektromos autókat kínálnak majd, és az egyik legérdekesebbet, egy Focus-méretű, európai piacra szánt modellt már két éven belül megismerhetjük.

Más gyártókhoz hasonlóan a Ford is bejelentette a nagyszabású terveit, aminek értelmében az évtized végére a teljesen elektromos autók gyártására áll át. 2026-tól csak helyi károsanyag-kibocsátás nélkül haladni képes plug-in hibrid és elektromos modelleket kínálnak majd, és 2030-tól a teljes kínálat elektromos autókból fog állni.

A modellpaletta átalakításával, a rosszul teljesítő piacok kiemelt kezelésével és a szervezeti költségek csökkentésével 2020 végére a Ford ismét nyereségessé vált Európában, és most jelentős beruházásra készül az elektromos autók területén,

2025-ig legalább 22 milliárd dollárt fektet be a villamosításba, kétszeresét annak, amit korábban erre a célra szántak.

Kölnben például egymilliárd dolláros beruházással modernizálják a gyárat, ahol a jövőben elektromos autók készülnek majd.

Az első egy európai vevőknek tervezett, nagy sorozatban készülő, Focus-méretű, tisztán elektromos hajtású modell lesz,

és már tervbe vették egy második villanyautó kölni gyártását is.

Az európai haszonjármű-piacon már hatodik éve piacvezető a Ford, és itt is jelentős változásokra kell számítani. A márka együttműködést kötött a Volkswagennel a haszonjárművek fejlesztésére, és most az is kiderült, hogy 2024-től a teljes kínálatban elérhető lesz a plug-in hibrid vagy elektromos hajtás, ezek a változatok 2030-ra az eladások kétharmadát teszik majd ki.

A hibridek már most is ott vannak a kínálatban, a Fiesta, Puma és Focus mild hibrid, a Mondeo, S-Max és Galaxy teljes hibrid, a Kuga és Explorer pedig plug-in hibrid változatban is kapható, a teljesen elektromos Mustang Mach-E érkezése még várat magára egy kicsit, míg a haszonjárművek közt a Transit Custom plug-in hibrid, a nagy Transit pedig tisztán elektromos változatban is készül.

Ez is érdekelhet:

Hibrid változatban is kapható lesz a Ford S-Max és Galaxy

Ha hétüléses hibrid autót keresel, nézd meg ezeket.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

A Player kérdése: Befejeződött az F1 idei szezonja. Nálad ki az év versenyzője?
29% Norris
51% Verstappen
8% Piastri
1% Russell
10% Egy másik versenyző
Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre
Hirdetés