A mai naptól előrendelhető a Volkswagen vadonatúj elektromos autója, aminek ID.3 lett a neve. Hivatalosan még be sem mutatták, de többet láthatunk belőle, mint eddig, ezen kívül a hatótávját és az árát is elárulták.

A premierjére még várni kell, de előrendeléseket már felvesznek a Volkswagen első olyan típusára, amit eleve elektromos autónak terveztek. A Bogár és a Golf után a márka harmadik mérföldkövének ígérik az újdonságot, aminek a prototípusát ID Neo néven mutatták be, és most azt is megtudhattuk, hogy a végleges neve ID.3 lesz. A szám a kompakt méretét jelöli a kínálatban, mint a BMW-nél az i3, később ennél kisebb és nagyobb típust is bemutathatnak.

A bemutatóját az őszi frankfurti autószalonon tartják, és az első példányok jövőre érkeznek a vevőkhöz, de a mai naptól 1000 eurós előlegért már előrendelhető az ID.3. Az első 30 ezer példány tartozik a 1st szériába, ami elég gazdag felszereltséget kap. Széria lesz a nagyméretű könnyűfém kerék és a navigációs rendszer,

választható a kétszínű fényezés és a panorámatető, és elég menő opciónak ígérkezik a kiterjesztett valóságot elénk vetítő head-up display.

Ha kíváncsi vagy a belső terére, akkor a véglegeshez nagyon közeli berendezést megnézheted a Seat-emblémás változatban:

Seat-emblémával már látható a Volkswagen elektromos autója

2020-ban jön az i3 és a Leaf újabb ellenfele.

Az előjegyzés már a magyarországi honlapon is fent van, a jelentkezőknek 320 ezer forintot kell befizetni, hogy az év végére rendelési jogot kapjanak, és nem árt sietni, mert a 1st szériából hozzánk mindössze 80 darab jut.

Háromféle kivitelben készül majd az ID.3, elsőként a középső változatot vezeti be a Volkswagen,

ami 58 kilowattórás akkumulátoráról 420 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel, már a reálisabb WLTP mérés szerint. Az alapmodell 45 kilowattórás akkuval és 330 kilométeres hatótávval jön, a csúcsváltozat pedig 77 kilowattórás telepet kap, és 550 kilométert tehet meg két feltöltés között, villámtöltéssel fél óra alatt 260 kilométernyi energiát képes felvenni.

A körülbelüli árát is elárulta a Volkswagen, az ID.3 alapmodelljét 30 ezer euró alatt tartják,

és a 1st széria sem kerül többe 40 ezer eurónál, ehhez még 2000 kilowattórányi ingyenes töltés is jár a fizetős európai töltőhálózaton. A Volkswagen megfizethető áron otthoni fali töltőt is ígér az ID.3-hoz, amiből 100 ezret terveznek eladni egy évben, de később akár háromszorosára is növelhetik ezt a számot, amivel az elektromos autók közt is népautóvá válhatna a Volkswagen.

Ez is érdekelhet:

Már a tesztköröket futja a jövő elektromos hajtású Volkswagenje

2020-tól kapható, elmondjuk, mit lehet tudni róla.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában