Kombiban mindig is nagyon erős volt a Volvo, és a legújabb modelljükbe is mindent beleadtak. Az új V60 nemcsak csodaszép lett, hanem kényelmes és biztonságos is, minden megvan benne, hogy azonnal ilyet akarj.

Már néhány részletében megmutatta, most pedig teljes egészében leleplezte azt a modelljét a Volvo, amiből sokat fognak eladni a következő években. A V60 új generációja ugyanis jelentősen tágasabb lett az elődjéhez képest, hiszen ugyanarra az alapra épül, mint az új XC60.

A formája a Volvo nagy kombijára, a V90-re emlékeztet, és ahhoz hasonlóan gyönyörű.

De annál egy számmal kisebb, 4,76 méter hosszú, így még több vevőnek lehet remek választás. A T-alakú menetfény és az L-alakú hátsó lámpa ezen is megvan, az akár 20 colos kerekeivel és merészebb formájú lökhárítójával pedig sportosabb jelenség is nála.

Minden megvan az új V60-ban, ami a tökéletes családi autóvá teheti.

A csomagtartója 430-ról 539 literesre nőtt, és elektromos mozgatású ajtó feltárásával pakolható. A műszeregységet 12,3 colos színes képernyő helyettesítheti, mint a többi Volvóban, és azokhoz hasonlóan ott van benne a 9 colos, álló formátumú érintőképernyő is, amiről az autó összes funkciója kezelhető. A fényszóró teljesen LED-es, a klíma négyzónás, a hifi Harman Kardon vagy Bowers & Wilkins is lehet.

A biztonságra mindig nagy figyelmet fordítottak a Volvónál, és ez az új V60-nál sincs másként.

A széria City Safety rendszer felismeri nemcsak az eléd kerülő gyalogosokat, hanem a bicikliseket és a nagytestű állatokat, még a sötétben is, és ha kell, automatikusan fékez. A Pilot Assist rendszer pedig szinte önállóan vezeti az autót, 130 km/óráig segít a kormányzásban, a gyorsításban és a lassításban, és megakadályozza, hogy akaratlanul letérj az útról.

A motorkínálat még bővebb is lesz, mint a vele azonos alapokra épülő Volvóké, mindegyik alapját kétliteres, négyhengeres erőforrás adja. A két benzines a 250 lóerős T5 és a 310 lóerős T6, amihez nyolcfokozatú automata váltó, és az utóbbihoz összkerékhajtás is jár. A két dízel pedig a 150 lóerős D3 és a 190 lóerős D4, amelyek alapból kézi váltót kapnak, de az automata felárért rendelhető lesz hozzájuk.

A legjobbnak a konnektorról tölthető hibrid ígérkezik, amiből kétfélét is kap a V60.

Az egyik a nagyobb Volvókból már ismert T8, ami ebben a modellben 407 helyett 390 lóerőre képes, de már ez is bőven elegendőnek tűnik. Később pedig érkezik az elérhetőbb áron kínált T6 Twin Engine, ami ugyanazt a rendszert kapja, de 340 lóerő a teljesítménye.

A csodaszép képeket látva már nagyon várjuk az új V60-at, amit a genfi autószalonon közelebbről is megmutatunk nektek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés