Vakarjuk a fejünket, mert ötletünk sincsen, hogyan lehetne fellógatni egy Lamborghini Aventadort a stúdióban. Pedig szinte könnyű dolgunk van, mert nem igazi autóról van szó, de azért az 1:18-as modellautó is tartogat kihívásokat, különösen akkor, ha valódi embert szeretnénk mellé állítani.

Ahogyan az autós vonalon lenni szokott, Bati Danival már évek óta egyszerre sárgulunk az irigységtől, amikor egy szépen fotózott veterán Ferrarit vagy jó szögben meglőtt, szerpentinen száguldó Porschét látunk az Instagramon. Az ilyen képek után pedig mindig megállíthatatlan az ötletek lavinája, amik közül rengeteg a fiókban marad, néhányat viszont sikerül megvalósítani.

Festettünk már fényt BMW M340d köré, keresgéltünk helyszínt M240i-nek, de csináltunk Mazda MX-5 és Porsche Boxster összehasonlítót is olyan hangulatban, hogy azt gondoltuk, sosem lesz ennél jobb munkanapunk. Mindegyik esetben adott volt a pillanat és a hely is, ahol elkészült a kép, most azonban minden elem külön készült el.

Vitán felül áll, hogy az autós és csajos tematika koronázatlan királya a Miamiban tevékenykedő Riocam.

Egyszerre szürreális és elegáns minden képe, amikben éppen annyi merészség van, amennyi kell hozzá. Akármennyire is szokatlan a Ferrari F40-esből égnek meredő női magassarkú cipők vagy a sárga Lamborghini Diablo mellett pukkantott pezsgő látványa, eszelős módon megragadó mind. Az már önmagában hihetetlen, hogy a fotózáson felbukkanjon a mindenütt fehér Lamborghini Countach vagy éppen a világ első szupersportautója, a Miura. Riocam gépe előtt ennél ritkább autók is megfordulnak, mint a RUF Yellowbird-je vagy a Lancia Stratos Zero koncepció.

Szeretjük a magyar tervezőket és próbáljuk mindig támogatni is őket, így mikor megkeresett Csilla, hogy a kollekciójához szeretne egy kampányt csinálni, leültünk a csapattal. Kitűztük célul, hogy a megszokott stúdiós fotózásoktól valami teljesen eltérő irányt fogunk kipróbálni. Csapaton belül pedig elég sok autószerető ember van – kezdi a sztorit Dani.

Inspirációnak egyértelműen felvetődtek azok a kampányok, amikben luxusautók vagy ritka veteránok extrém módon jelennek meg a képeken és egyúttal nagyon távol állnak az autószerelő műhelyekben függő naptáraktól. A Silio és a Modular csapata már több kampányon van túl, de olyan külföldi fotózást még nem csináltak, amihez nem hagyták el Budapestet és olyan autós kép sem született még, amin valójában nincs igazi autó.

Bati Dani és az S1Studio munkája
Hasonló komplex kampányok iszonyatos méretű financiális háttérrel készülnek, itt viszont csak kéznél lévő elemeket használtunk.

Miami helyett Budapest belvárosa, napfény helyett hosszas kísérletezés után beállított stúdiólámpa és valódi autók helyett 1:18-as modellek, viszont Kósa Evelin és a Shilla táskák tagadhatatlanul igaziak.

Miután megtaláltuk azokat a képeket, melyek jól passzolnak az alapötlethez, tesztfotózást tartottunk a modellautókkal. A méretaránybeli eltérés és a különböző kidolgozási minőségek miatt értek egészen váratlan meglepetések, ezért került ki a nagyon sokáig jó esélyekkel induló BMW M3 Sport Evolution. Az Autoart modellje minden tekintetben részletes és gyönyörű modell, de egyetlen apró hibája, hogy az ablakaihoz túl vastag plexit használtak, ezért durván torzítja a hátteret. A nagy doboznyi modellautó közül végül a CMC sárga Ferrari 250 GTO-ja, az Autoart Lamborghini Aventadora és 1967-es Ford Mustangja lett a befutó.

Több szögben és megvilágításban befotóztuk az autókat, majd jöhetett Evelin fotózása, akinek szintén nem volt könnyű dolga, hiszen egy budapesti stúdió vászna előtt kellett beleélnie magát abba, hogy a floridai napfény deríti őt. Nehézséget okozott az is, hogy a különböző felületeken megjelenő árnyékok a lehető legközelebb legyenek a valósághoz és a mediterrán égövi fényekhez.

Nem sikerülhet minden, és erre nagyszerű példa a lamborghinis kép.

Elsőre úgy tűnt, hogy az extrém perspektíva és extrém összeállítás könnyen megvalósítható majd, de aztán kiderült, hogy az autót nem tudjuk igazán biztonsággal és jó szögben fellógatni, a színek pedig messze nem működnek annyira együtt, mint az inspirációt adó képen. Bármennyire is élesen kontrasztosak, nagyon kiegészítik egymást és harmóniát teremtenek.

Nálunk viszont nem működtek a színek, ezért a sárga Lamborghini Aventadorból púderrózsaszín lett, a piros ruhából pedig krémszínű. A háttér fehér stúdióról sivatagra váltott, de sehogy nem állt össze. Szóval ez egy jó példa volt, hogy milyen banálisnak tűnő dolgokon tud egy teljes koncepció hirtelen elúszni olyan irányba, ahol inkább egy szép emlék marad majd belőle.

Fotózás során és az utómunkáknál néha Daniék hiába igazítottak a különböző képeken, hogy együtt is működjenek. Van az úgy, hogy a fények és a perspektíva is éppen annyira összecseng, amennyire kell, de valahogy mégsem működik a kép, ezért a piros BMW után egy Porsche 911-es jött, de az sem stimmelt, így egy újabb fotózással töltött nap után került képbe a sárga Ferrari.

Modell és autó is van, de hátterek még nincsenek, ezeket is be kell szerezni vagy lefotózni.

Nem kevés munka, keresés, próbálkozás, rajzolás után lett meg minden elem. Olyan apróságok jutnak fontos szerephez, mint az ég és a légkör reflexiója az üvegeken, a fényezésen, melyek az eltérő anyaghasználat miatt teljesen máshogy jönnek ki a modellautók méretében. Kérlek, menj el és fotózz még betont, fotózz még falat, fotózz még homokot következett – mondja Dani. Három különböző stílusú képhez kellettek alapanyagok bőven, aminek egy részét már a stúdióban megoldottuk, a Mustang előtt állós változatnál homokot szórtunk a padlóra, így hitelesebben süllyed bele a cipő is.

Mindig lehet jobb és több is, de a cél a megszokottól kötöttségek nélkül eltérő kép volt, amiben az autóknak, a modellnek és a Csilla által tervezett táskáknak is hangsúlyos szerepük van. Nem könnyű, de elképesztően jó móka egy ilyen projekten ötletelni és dolgozni, rájönni a különböző technikákra, meglátni a részleteket.

Stáblista:

Fotó – Bati Dániel – Silio x Modular
Utómunka – Kozó Attila
Finishing – Bati Dániel
Team – Fekécs Máté, Horváth András, Rétfalvi Soma
Modellautók – Csepreghy Dániel
Táskák – Shilla – Mihály Csilla
Modell – Kósa Evelin

Ez is érdekelhet:

Ennél olcsóbban tuti nem lesz Bentley Bacalarod

Tenyérnyi méretű, mégis vérbeli Bentley a Bacalar modellautó, mely töredékébe kerül az igazinak.

A Mercedes modellautó-gyűjteményhez ilyen Actros tréler illik

Lenyűgözően élethű lett az autószállító.

Keveset láttuk a káprázatos téli Budapestet, szerencsére egy magyar fotós megörökítette

Szerencsére Kövesi Benjámin megörökítette a havas-téli fővárost, így aki lemaradt róla, most gyönyörködhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés