Az rendben van, hogy Macaulay Culkin a Reszkessetek, betörők! első és második része óta nem tudott világsikert csinálni, de ez a két film annyira beépült a karácsonyi tradíciók közé világszerte, hogy a srácnak már nagyon régóta kijárt volna egy csillag a hollywoodi Hírességek sétányán. Mit csillag, mellszobor!

És mégsem! Valamiért eddig Los Angeles városa és a Walk of Fame producerei megtagadták Culkintól jogos jussát.

Végül a Hírességek sétányának hivatalos honlapján jelentették be, hogy ennek az áldatlan helyzetnek december elsején vége, ugyanis ezen a napon a 43 éves, és ebből közel negyven évet a színészkarrierjének építgetésével töltő Culkin végre megkapja a csillagját.

Ezzel az övé lesz a Hollywood Boulevard 2765. csillaga, és mi ezért is mondtuk, hogy illene most már egy üvöltő Kevin mellszobrot is állítani valahová, ne csak egy járólappal szúrják már ki annak a színésznek a szemét, akit évente legalább egyszer úgy köszöntünk, mint régi jó ismerőst.

A csillag avatására a jelölt napon 11:30-kor kerül sor, és Culkin mellett ott lesz Catherine O’Hara, aki a világhírű karácsonyi filmben Kevin anyukáját játszotta, illetve Natasha Lyonne, aki mostanság a Poker Face című sorozatban szórakoztatja a közönséget.

Gratulálunk, Kevin, épp ideje volt!

(Főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az megvan, hogy Kevin anyukája egy igazi gyökér?

Kevin McCallister anyukája már akkor Karen volt, amikor ezt az embertípust még nem is így hívták.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.