Azt hitted, kamu lesz, hogy az NBA 2K21 nextgen konzolokon lesz az igazi? Tévedtél.

Amikor kijött PS4-re az NBA 2K21, azt írtam, hogy ő rá a bizonyíték, hogy nem kell mindenáron kihozni évente sportjátékokat. Mert nem sokban különbözött a tavalyi eresztéstől, nem volt szebb, nem volt jobb és tartalmasabb. Ráadásul az egészet súlyosbította a konzolos generációváltás is, ahol ugyan meg lehetett volna oldani, hogy a 2K valamennyire ki tudja szolgálni a jelenlegi, és vélhetően még sokáig futó konzolgenerációt is, de mégis inkább a munka rövidebbik végét fogta meg egy teljesen felesleges PS4-Xbox One verzióval, közben hangoztatták, hogy várjuk meg a PS5-Xbox SX-változatokat, mert azok majd oda fognak csapni.

Ezek után az ember már óvatosan hisz el bármit is, de az a helyzet, hogy a nextgen NBA 2K21 tényleg odacsap. Teljesen igaza volt a 2K-nek abban, hogy ez lesz A verzió, amit majd mindenkinek játszania kellene.

Valószínűleg az idő rövidsége miatt nem sikerült kidolgozniuk rendesen a régebbi verziókat, ami egyébként nem túl kedves dolog, de már legalább látjuk, hogy nem kamuztak. A nextgen NBA 2K21 mintha egy teljesen másik játék lenne.

Kezdjük a látványnál, ami már jó előre beköszönt nekünk hangosan a kanyarból különféle gameplay-ekben, és egyáltalán nem hittünk a szemünknek. Minden igaz volt. A meccsek eddig is szépek voltak, a játékosok animációi többnyire eléggé élethűek, de ez itt most teljesen más liga. A stadionok sokkal élőbbek, a játékosok mimikái nem annyira gépiesek, 4K-ban HDR-rel vizuális orgia, amit kapsz a pénzedért. Na mondjuk azért itt is akadnak érdekes dolgok: láthatóan nem mindenkit dolgoztak ki tökéletesen, egy első gyors meccs indításakor a pályán beszélő riporternő még az előző generáció maradékaként fest, aztán amint beindul a meccs, jönnek a csodák.

Azt sem lehet ráfogni, hogy az egyébként tényleg sokkal élőbb stadionközönségen ne lehetne még vizuálisan javítani, mert nagyon is lehet. De maga a hangulat tényleg durva. És az is, hogy mennyit foglalkoztak a játékosok kinézetével, a mozgásaikkal, hogy mindenki abszolút egyedi és felismerhető legyen. Ennél közelebb per pillanat nem kerülhetünk az élő meccsekhez, tényleg olyan az érzésed, mintha közvetítést néznél.

Ebben nagy szerepe van a tökéletesre csiszolt mozgásnak, és a sebességnek is. A PS5 hardverének hála soha ilyen folyamatos mozgással nem dobálhattunk kosárra, és ez itt kifejezetten sokat ad hozzá az élményhez.

Az meg aztán pláne, hogy a DualSense-t is kihasználja a nextgen epizód, az adaptív triggerekkel játszik főleg (bár azért a haptikus feedback is megteszi a magáét), és bevezet egy baromi jó ötletet: a jobb triggert úgy lesz egyre nehezebb benyomni, ahogy fárad a karakterünk, ezzel pedig mi is „fáradunk”, és arra leszünk kényszerítve, hogy ne hajszoljuk túl az embereinket.

A töltési idők annak rendje és módja szerint minimálisra redukálódtak, ami nem baj, mivel a PS4-változat középső neve a töltőképernyő volt. Itt pikk-pakk a meccsben találod magad, és már mehet is a minőségi sport. A 2K sikeresen javított a dobásokon is, én rettentően szenvedtem attól az előző generáción, hogy a dobásaim többsége egyáltalán nem talált be a kosárba, itt viszont azonnal dobtam a pontokat, mintha tényleg nem is ugyanazzal a játékkal játszanék, és hát igazából nem is.

Ez nem egy egyszerű felpimpelt átirat, hanem egy játék olyan verziója, amilyennek mindig is lennie kellett volna.

A játékmódok ismerősek lehetnek az előző részekből, de ezúttal szinte mindenbe belenyúltak egy picit, viszont a legjobban a Neighborhood változott meg, annyira, hogy a kis városrészből egy jóval nagyobb terület lett, ami The City névre hallgat. Lehet, hogy nem ez minden idők leglüktetőbb és legmozgalmasabb városa, és akkor még finoman fogalmaztam, de ügyesen emelte vele a tétet a 2K. Simán el lehet veszni benne, de azzal jobb számolni, hogy rengeteget fogunk baktatni az utcákon anélkül, hogy bármivel is találkoznánk. És ez egyáltalán nem jó így. Az még oké, hogy egy jóval nagyobb területen „élhetünk” mint kosarasok, de azt a területet meg kellett volna tölteni minden földi jóval, valószínűleg erre sem volt elég idő, legközelebb viszont ennyi kevés lesz.

Nagyon dicséretes, hogy a 2K a női ligának is megpróbál igazságot szolgáltatni, de hogy például a Cityt miért nem lehet női karakterrel is játszani, az rejtély. Az biztos, hogy nem lehet ráfogni a játékra, hogy ne próbálna meg mindenki kedvében járni, de szinte minden játékmódról ordít, hogy nem tudták befejezni rendesen, kivéve a sztorimódot, ami már az előző részben is teljesnek hatott. Valószínűleg a következő epizód lesz majd a tökéletes NBA 2K-játék, de a 2K21 is egy baromi jó sportjáték, amit mindenkinek be kell szereznie, akinek sikerült PS5-öt vagy Xbox Series X-et szereznie, hiszen ennyire élethű, tartalmas és tökéletes kosárlabda-élményt adó játék még sosem jelent meg.

Olvasd el, mit írtunk a PS4-verzióról:

Az NBA 2K21 bizonyítja, hogy nem kellene évente kiadni sportjátékokat

Főleg nem akkor, amikor épp új konzolok érkezését várjuk. Az NBA 2K21 is a saját csapdájába esett PS4-en.

A player szerint

  • Minden tekintetben óriásit lépett előre a széria
  • Vizuálisan lenyűgöző a játék
  • Több ponton azért érezni, hogy nem volt elég idő a fejlesztésére
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem kell nagyon mélyre ásnod, hogy láthasd Lady Gagát teljesen meztelenül

Igazi szünidei horrormatiné lett Stephen King ötvenéves regényéből

Ezt nézd, mennyire hihetetlenül jó arc a Budapesten fotózkodó Woody Harrelson!

További cikkeink a témában