1971-ben volt egy ötletük a szovjet geológusoknak, nem jött be.

1971-ben szovjet geológusok feltártak egy földgázzal teli barlangot a türkmenisztáni Kara-kum sivatag közepén álló Darvazában (vagy Derwezében), a méretes fúrótorony alatt azonban beomlott a föld – amikor a fúró olaj helyett egy nagyobb méretű föld alatti kamrát ért el –, a helyén pedig egy körülbelül 70 méter átmérőjű és 20 méter mély kráter keletkezett. A geológusok úgy döntöttek, hogy a mérgező gázkibocsátás megelőzése érdekében meggyújtják a földgázt*, abban bízva, hogy a tűz néhány napon-héten belül elemészti a barlangban található összes földgázt, ami így majd magától kialszik. Rosszul hitték, a darvazai gázkráter ugyanis a mai napig, immár 53 éve folyamatosan ég, azt pedig a kutatók sem tudják, hogy mennyi ideig fog még lángolni.

A földgáz elégetése nemcsak biztonságosabb, de környezetbarátabb is, mint a szabadon engedése – a földgáz fő alkotóeleme a metán, ami ugye erősen üvegházhatású gáz.

A helyiek a barlang maradványát, pontosabban ezt az izzó és égő krátert elnevezték „a pokol kapujának”, ami az idők folyamán turisztikai látványosság lett – érthető a neve, és az is, miért kíváncsiak rá annyira az emberek, nézd csak:

A nagyobb felbontásért kattints a képekre!

2010-ben Türkmenisztán akkori elnöke, Gurbanguly Berdimuhamedow – a környéken élő emberek egészsége és a környezet védelme miatt – elrendelte az égő gázkráter betemetését, ám ez azóta sem történt meg, vagy legalábbis az arra tett kísérletek sikertelenek voltak, hiszen a gázkráter a mai napig ég, amitől pedig továbbra is népszerű turistacélpont.

A nagyobb felbontásért kattints a képekre!

(Forrás: IFL Science, Wikipédia, fotó: Getty Images, Wikimédia)

Ez is érdekelhet:

Így nézett ki, amikor a mai Magyarországot egykor a Pannon-tenger borította

A Bakony, a Mecsek, a Tarcal-hegység és más hegységek szigetként emelkedtek ki belőle.

Tudtad, hogy egyetlen flippergolyónak köszönhetően nem illegális ma flipperezni New Yorkban?

Több mint harminc évre betiltották a flippert, és nem volt egyszerű bizonyítani, hogy nem szerencsejáték, de sikerült.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Elfelejtették kiengedni a Malév-gép futóművét, 243 km/óra sebességgel szálltak le hasra

További cikkeink a témában
Egy illat azoknak, akik nem ismerik a félelmet – NOVELLISTA Unique Wood
Hirdetés