A Holdra nem nyaralni megyünk, hanem túlélni.
Új korszak küszöbén áll az űrkutatás: az Apollo-missziók után évtizedekkel az emberiség ismét a Hold felé veszi az irányt, de most már nem rövid kiruccanásokra készülünk, hanem hosszabb tartózkodásra. Az amerikai Artemis-program célja, hogy tartós jelenlétet építsen ki, főként a déli pólus környékén, ami egyben a jövőbeli Mars-küldetések előszobája is lehet. A rendszer már bizonyított, amikor az Artemis–1 még személyzet nélkül tesztelt, az Artemis–2 viszont már űrhajósokkal kerülte meg a Holdat, igazolva, hogy működik a technológia. A következő lépés egy brutálisan drága, nagyjából 20 milliárd dolláros holdbázis lehet, ahol akár hónapokat is eltölthetnek majd az emberek.
Csakhogy a Hold nem éppen emberbarát környezet.
A gravitáció a földi hatoda, folyamatos a kozmikus sugárzás, miközben extrém hőmérsékletek és mindenhová bejutó, mérgező por nehezíti az életet. Ráadásul a Föld védőpajzsa, a mágneses mező itt már nem segít, így a sugárzás közvetlenül támadja a szervezetet, a DNS-től kezdve az idegrendszeren át a szívig. A test működése teljesen átrendeződik: például másképp kering a vér és az oxigén, ami alattomos, lassan kialakuló látásromláshoz és neurológiai problémákhoz vezethet, mindezek mellett változik az izmok és a csontok állapota, és ezek a folyamatok sokáig észrevétlenek maradhatnak.
A kutatók ezért már nem külön-külön vizsgálják a szerveket, hanem egy komplex rendszerként tekintenek a testre, ahol minden mindennel összefügg. A megoldások között, vagyis a leépülés ellen ott van a napi szintű, komoly edzés, a személyre szabott étrend, sőt még a mesterséges gravitáció ötlete is. A sugárzás ellen akár a holdporból épített árnyékoló jelenthet megoldást, miközben a folyamatosan adatokat gyűjtő, okos viselhető eszközök segíthetnek időben észlelni a problémákat.
A Hold meghódítása tehát nemcsak technológiai kihívás, hanem kőkemény biológiai teszt is. Ha sikerül hosszú távon is életben és egészségesen tartani az űrhajósokat, azzal tényleg új szintre léphet az emberiség az űrben.
(Forrás: Science Alert)
Ez is érdekelhet:
A szemünk előtt omlik össze a világegyetem egyik legnagyobb csillaga
Ritkán adódik olyan pillanat a csillagászatban, amikor egy óriáscsillag haláltusáját szinte élőben lehet követni. Most pontosan ez történik egy elképesztő méretű kozmikus monstrummal.
Tudtad, hogy a Naprendszer legpokolibb bolygóján tovább tart egyetlen nap, mint egy teljes év?
Perzselő, mozdulatlannak tűnő, és teljesen más időrend szerint működő bolygó a Naprendszerben.
Kisebb lett a Hold, és megállíthatatlanul tovább zsugorodik
A Hold nagyjából 50 métert veszített eddig a sugarából.
