Friss kutatások megerősítették, hogy a Hold belseje folyamatosan hűl, a zsugorodó mag miatt pedig a felszíni merev kőzetburok kénytelen megrepedezni és felgyűrődni. Bár a folyamat kozmikus léptékkel mérve rendkívül lassú – az égitest az elmúlt pár százmillió évben nagyjából 50 métert veszített a sugarából –, geológiai értelemben a változás drasztikus és jelenleg is zajlik.

A szakemberek korábban úgy vélték, hogy a látványos geológiai hegek csak a világosabb hegyvidéki területeken jellemzőek. A Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) amerikai űrszonda nagyfelbontású felvételei azonban rácáfoltak erre, ugyanis a kutatók több mint ezer új, eddig ismeretlen törésvonalat és gerincet azonosítottak a sötét lávasíkságokon –köztük az Apollo–11 legendás leszállóhelyének környékén, a Nyugalom tengerén is –, így mára több mint 2600 ilyen geológiai képződményről tudunk,

ezek pedig egyértelmű bizonyítékai annak, hogy állandó kísérőnk nem egy halott kődarab, hanem ma is tektonikailag aktív égitest, ami megállíthatatlanul zsugorodik. Ez a fajta mozgás pedig nem csak elméleti érdekesség, hiszen a felszín alatti feszültségek hirtelen felszabadulása jelentős holdrengéseket okoz.

A felfedezés kulcsfontosságú információkkal szolgál a jövőbeli holdbázisok tervezéséhez, ugyanis ha a talaj hajlamos a repedezésre és a mozgásra, az közvetlen veszélyt jelenthet például az Artemis-program űrhajósaira és a robotikus küldetések infrastruktúrájára. A jövő mérnökeinek tehát nemcsak a sugárzással és a mikrometeoritokkal, hanem a „nyugtalan” holdfelszínnel is számolniuk kell.

(Forrás: IFL Science, fotó: ESA)

Ez is érdekelhet: